Kezdőlap Interjú „Mindent megk...

„Mindent megkaptam Sásdon, ami Bodnár Tibi világához nélkülözhetetlen…”

1974-ben Sásdon kezdett zenélni, majd 2019-ben díszpolgári címet kapott a várostól. De mi is történt a kettő között? Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Erről mesélt Bodnár Tibi, a Ladánybene 27 zenekar gitárosa.

-Beszéljünk először a kezdetekről. Sásdon töltötted gyermekkorodat, egészen 1978-ig éltél itt. Milyen emlékeket őrzöl ebből az időszakból? Mi az, amire a legszívesebben emlékszel vissza?

-Mindent megkaptam Sásdon, ami a mostani Bodnár Tibi világához nélkülözhetetlen, stabil alapot adott. Idilli képek vannak előttem a falusi élet szépségeiről. Az esténként maguktól hazataláló tehenektől, a cukrászda 50 filléres fagyiján keresztül, a sásdi pékség fantasztikus kifli és kenyér csodáin át a nagy diófánkig, ami még ma is látszik a légi felvételeken. Önfeledt játszásokat a régi Tüzép udvaron Hugival, akkori egyik legjobb barátommal, órákig tartó műanyag katona csatározásokat unokatesómmal,  Pintér Gabival és persze a házunk előtt gyakorta elvonuló esküvői menetekkel, ahol a sor végén Jung Jenő bácsi zenekara húzta a talpalávalót. Én meg ott figyeltem a szólamokat közvetlenül mögöttük…  Emlékszem a 70-es évek beatzenéjére, ahogy Bélus bátyám a Tesla szalagos magnóján és egy mono lemezjátszón adagolta nekem… A temető hatalmas gesztenyefái és a gyertyagyújtás a halottak napján… Ezer emlékem él ma is a fejemben. Ha nagyon akarom, még az iskolához vezető járda repedéseit is fel tudom idézni. Szívem első szerelemre lobbanása is Sásdhoz fűz, ahogy az iskolai csínytevések, körjátékok, az osztálytársaim. Emlékszem egy vándorcirkusz előadására a kultúrházban kígyókkal, és egy nagyon erős emberrel, sziklával a hasán… Folytathatnám nagyon sokáig, a legapróbb élménytől a legfontosabbig. Mindegyik máig jelen van bennem.

Azt mondhatjuk tehát, hogy a „zene szele” is Sásdon csapott meg először. Hogyan kezdődött a pályafutásod? Mi volt az első hangszer, amit a kezedben fogtál?

-Az életemet jelentősen meghatározó esemény volt, amikor elindult az Úttörő Zenekar. 1974-et írtunk és a tanévzáró után lehetett jelentkezni a zenekarba. A „Hull a szilva…”  és az „Áll egy ifjú nyírfa (a réten)” kezdetű dalokat énekeltem, jól sikerült, felvettek. Először tenorkürtöt kaptam Bernhardt András tanár úrtól, aztán gyorsan lebetegedtem, s mire meggyógyultam, klarinétra cseréltük. Így inkább a klarinétot nevezném első hangszeremnek. A zenekari élet fix programot adott nekünk, a zenekar tagjainak. Emellett összetartozást, célt és sikereket. Imádtam próbákra járni, és amikor beindultak a fellépések, az nagyon az én világom lett. Csodálatos élményekkel lettem gazdagabb. A Siklósi Várfesztivál, az Abaligeti-barlang előtt adott koncertünk a spontán érkező kubai delegációval, a csillebérci táborozás és a balatoni nyaralások… András bácsival precíz és pontos játékot tanultunk, Renner Ferivel pedig sikerprogramot állítottunk össze. Ma is összeszorul a szívem, amikor visszaemlékszem az utolsó fonyódligeti nyaralásunkra, amikor én onnan már Budapestre utaztam haza. Integettem a zenekaromnak a vonat ablakából és nem tudtam mi lesz velem ezután…

Ma már tudjuk mi történt veled ezután. Azt mondhatjuk, hogy a próbák és a fellépések tényleg a „világoddá” váltak. A Ladánybene 27 zenekar 1985-ben alakult. Mivel indult a története, s honnan ered a név?

– A zenekaromat egy építőtáborban alapítottuk néhány barátommal 1985 augusztusában Kunbaracson: a tábor telefonszáma volt a Ladánybene 27. Elsősorban baráti szálak kötöttek össze minket, mint tudatos zenekari szervezkedés, de négyen a baráti körből igazán komolyan gondoltuk. Sokat próbáltunk és az életünket egyre jobban kitöltötte a banda. Elindultunk különböző tehetségkutató eseményeken, és szépen araszoltunk felfelé az országos ismertség, illetve az első lemezünk felé.

Egy addig ismeretlen zenei műfajt, a reggae-t ismertettétek meg Magyarországgal. Mikor találkoztatok először ezzel a zenével? Mik a zenekar életének legfontosabb állomásai?

-A reggae muzsikával egy pesti UB40 koncert, és egy angyalföldi SKA zenekar, a Fals hatására kezdtünk el foglalkozni. Az igazi lökést azonban az adta, amikor a Magyar Rádió „3. műsor” csatornáján teljes egészében leadták Bob Marley Babylon by Bus című koncertalbumát. Ez a lemez azóta is alapvetés az életemben. Később még mélyebbre ástuk magunkat a reggae-ben, amikor két alkalommal is kijutottunk Jamaicába, a műfaj hazájába… Ezek az utazások rendkívül fontosak voltak az életünkben, de akad azért még rengeteg élmény 35 év alatt. Például, amikor 1996-ban Carlos Santanával együtt muzsikáltunk 10.000 néző előtt. Épp a napokban találtam meg egy VHS kazettán az 1995-ös koncertünk utáni TV interjú felvételét, amiből kiderült, hogy közel 3 órás koncertet adtunk Sásd várossá avatása tiszteletére. Nagyon büszke vagyok a bandámra, mert 35 év után is új albummal jelentkezünk és vannak terveink, haladunk előre…

Tibi és Carlos Santana 1996-ban

A koronavírus-járvány sajnos a zenekarok életét is megnehezíti. Hogyan tudjátok átvészelni ezt az időszakot? Mi segít a “túlélésben”?

-Nagyon komoly válságban van a zenész szakma. Nem szeretek panaszkodni, így csak nagyon óvatosan szólítottuk meg a közönségünket támogatást kérve. Sajnos nehéz helyzetbe kerültünk mi is. Az egész zenekar tavaly szeptemberben volt együtt utoljára, az online beszélgetések pedig nem pótolják az igazi együttléteket, ahogy az interneten megosztott koncertekről is nagyon hiányzik a közönség energiája.

Végül, kanyarodjunk vissza oda, ahol valójában minden elkezdődött. 2019-ben díszpolgári címet kaptál Sásdon. Mit jelent számodra ez a kitüntetés? Milyen érzés volt visszatérni a városba?

-Nagyon meglepődtem, mert alapvetően a Fúvószenekar születésnapjára érkeztem Sásdra. Korábban voltam már hasonló évfordulós rendezvényeken, ezért egy kis emlékplakettre számítottam. Aztán amikor elhangzott, hogy miről is van szó, nagyon meghatódtam. Már nem emlékszem mit is mondtam a díj átadása után, de utólag tudom, hogy mit szerettem volna: megköszönni anyukámnak és édesapámnak, illetve a nagyszüleimnek, akik miatt igazán sásdinak érezhetem magam. Anyukám (Julika néni) lelkesedésére és energiáira sokan emlékezhetnek a kortársaim közül, szerencsére örököltem tőle ezekből. Szívből gratulálok a mára már professzionálissá fejlődött zenekarnak és Elek Peti barátomnak! Nagyon szeretnék megszervezni egy olyan találkozót, ahol a legelső, 1974-78 közötti zenekar tagjait tudnánk összehozni. Nagyon rég nem találkoztunk, s jó lenne feleleveníteni a régi emlékeket. Én még a klarinéttudásomat is leporolnám erre az alkalomra…

A Ladánybene 27 zenekar (fotó: Magócsi Ildikó)

A cikkben szereplő fotók Bodnár Tibi tulajdonát képezik.