Smaragdzöld mezők, selyemhajú erdők, szélben ringatózó lila illatú levendulák, nevető rózsák, táncoló pillangók: Szinyei Dalma Levendula Hercegség című mesekönyvének első sorai után még a lelkünk is mosolyra fakad. A szépirodalom kifejezésmódját rendkívülien bemutató alkotás a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szervezésében megrendezett 94. Ünnepi Könyvhéten debütált júniusban és azóta is, töretlen sikereknek örvend. A siklósi származású elsőkönyves meseíróval beszélgetett a Téma Baranya a kezdetekről, eredményekről és a jövőről.
–Eredetileg meteorológia szakon diplomáztál, majd több évig dolgoztál és tanítottál a természettudomány területén. Később a pénzügyi szférában találtad meg a helyed és tevékenykedtél egészen a kislányod megszületéséig. Ezektől merőben eltérő pálya a gyermekirodalom. Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy mesekönyvet írj?
– Ha visszagondolok a fiatalkoromra és arra, hogy milyen irodalmi, költészeti élményeket kaptam a családomtól, tulajdonképpen már gyerekkorom óta kódolva volt bennem az írás iránti szeretet. Verseket az általános iskolai éveim alatt is készítettem, ám soha nem ültem le úgy, hogy én most mesekönyvet vagy egyáltalán mesét írok. Azt egy nagyon komoly műfajnak tartom: a kristálytiszta logika, a képekkel való szinkron betartása hatalmas felelősséget igényel. Ráadásul a mesékkel akarva-akaratlanul belenyúlunk a gyerekek még rontatlan képzeletvilágába. 2016-ban egy kertet kezdtünk ápolni a férjemmel, amit ő aztán folyamatosan alakított, szépítgetett. A változásról rengeteg fotót készítettem. Majd a felvételeken megjelenő fények, színek és kompozíciók hatására foglaltam mondatba az első gondolataimat 2016 nyarán, utána pedig egyre többet és többet írogattam. Egésszé csak 2019-ben állt össze bennem, akkorra megtaláltam azt a stílust is, amivel már tudatosan készítettem a leírásaimat. Az utána következő években rengeteg anyag született, majd egy ponton azt mondtam magamnak: ha most nem lépek tovább, a fiókban marad minden és soha nem térül meg a belefektetett energia és elvész benne az élő szeretet.
–Mesekönyved a 94. Ünnepi Könyvhéten mutatkozott be először június 11-én. Milyen érzések kavarogtak benned, amikor először tartottad a kezedben az alkotásodat?
– Végre a saját kezemben fogni azt, amiért évekig dolgoztam: hihetetlen volt. S pont a mögötte álló idő, az első papírra vetett írások óta eltelt hét év, vagy a megjelenést megelőző feszített tempójú hat hónap miatt. Végtelenül hálás voltam és vagyok minden olyan pillanatért, ami ide vezetett. Külön meg kell említenem a mögöttünk álló szerkesztő csapat végtelen türelmét és szakértelmét, amivel segítettek minket. És örök a hálám László Bettina Rékának, a varázslatos munkájáért, ahogy megálmodta és megrajzolta a képeket.
– Korábban már felmerült, de az egyik posztodban is azt írod a közösségi oldaladon, hogy sok benne a valóság. Mennyire játszottak kiemelkedő szerepet a személyes történetek a mesék megírásában?
– Az eleje az teljes mértékben a valóságon alapul. Levendula Hercegség abból a kertből született, amelyre a férjemmel együtt vigyáztunk, s ahol korábban valóban szántóföld volt. Vándor Herceg pedig a tulajdonos, aki – bár nem tudja – egy hazát keres, s aki a képességeinek és anyagi javainak köszönhetően kivarázsolja a kertből a szépet. Ebből kiindulva talán azt sem nehéz kitalálni, ki Erdő Doktor, a Herceg segítője. Minden gondolat, ami megszületett és leírásra került az életem része. Az eddig megszerzett tudásból, tapasztalatból vagy akár egy-egy gyerekkori emlékből fakad. Ha valami vezetett a mesekönyvnél, akkor az az volt, hogy ebbe a világba rossz nem teheti be a lábát. Az emlékezés, az örökül adás motoszkált bennem folyamatosan. Úgy érzem, ez az egyetlen eszközöm arra, hogy átmentsem a szépet, amit kaptam.
– A megjelenés óta már több helyszínen tartottál könyvbemutatót vagy meseolvasást különböző oktatási intézményekben. Ezeken az alkalmakon személyesen éled meg a visszajelzéseket. Kellenek a visszacsatolások? Melyek voltak a legkedvesebb tapasztalataid.
– Rengeteg pozitív reakciót kapok. Ráadásul ezek egy része rólam is szól, nem csak a történetekről. Rendkívüliek például az idősebb korosztály szavai, miszerint a meséim bár klasszikusak mégis modernek, és tudnak újat mutatni. Ám az a megnyugvás, ami egy felolvasás során kialakul a gyerekekkel: felmérhetetlen. Ilyenkor úgy érzem, hogy sikerült szavakkal is áthozni azt, amit éreztem az írás során.
– Napokkal ezelőtt osztottad meg a hírt, hogy alkotásod döntős Az Év Könyve 2023 szavazás gyerekkönyv kategóriájában. Számítottál ekkora elismerésre?
– Véleményem szerint a szavazás általában az individuumnak az adott pillanatban meghozott döntése vagy nem-döntése. Pont ezért nem is vettem részt még ilyeneken előtte. Én mindig a kitartásnak és a kemény munkának voltam és vagyok a híve, ami vagy elég, vagy nem elég, szinte minden esetben mérhető. A mesekönyv megjelenése után viszont nem csak az olvasóktól kaptam hatalmas biztatást, hanem a szerkesztőm is megerősített, így belevágtam. Kezdetben a könyv népszerűsítése vezérelt, hiszen azon kívül, hogy szájról szájra, megosztásról megosztásra terjedt, semmilyen marketing nem volt mögötte, azt gondoltam, ez talán majd lendít rajta. Ám az, hogy a 388 borítóból bekerülünk a 30-ba, álmomban sem gondoltam. Most már nem is rólam szól, hanem a közös sikerről.
– Szintén nemrég lehetett olvasni a közösségi oldaladon, hogy a hangoskönyv változat is elkészült, így bárki számára elérhető. Ráadásul – jótékonyságodnak köszönhetően – bekerült a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Bodor Tibor Hangoskönyvtárába is. Újabb mérföldkő?
– A hangoskönyv változat mindig is az elképzeléseim között szerepelt, és amikor Lux Ádám hangján életre kelt a mesekönyv, az maga volt a csoda. A mai fejlett technika világában azonban nagyon ritkán készülnek már cd-k, ezért egy magyar fiatalok fejlesztette applikáción keresztül lett elérhető. Ez viszont még mindig nem jelentett segítséget mindenkinek, például a látássérültek számára sem, nekem pedig fontos volt, hogy mindenkihez eljuthasson. Így hatalmas örömmel fogadták, amikor négy héttel ezelőtt felkerestem a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét és felajánlottam a hangoskönyv feltöltését.
– Jelenleg még a sikereket gyűjtöd,de adódik a kérdés: lesz folytatás?
– A Levendula Hercegség megírása alatt még nem fogalmazódott meg bennem konkrétan a gondolata. A kiadás előkészületei, a rengeteg tapasztalat valamint az a kiváltság, ami eddig ért viszont arra ösztönöztek, hogy tovább kell vinnem a történetet. Már látom a célt, csak a mozaikdarabkákat kell összeraknom.
Borítókép: dr. Szinyei Dalma dedikál a 94. Ünnepi könyvhéten. (balról jobbra haladva) dr. László Bettina Réka illusztrátor, dr. László Eleonóra, dr. Szinyei Dalma. Kép forrása: Szinyei Dalma
