„Az eddigi vizsgálataink alapján elmondható, hogy a városvezetés kétszer fizetett ki olyan munkákat, amelyeket a Buliding-Tech Kft már az irányító hatóság által is igazoltan elvégezett, majd a második kivitelezőnek a Jakab Geo Kft-nek is kifizették ugyanezeket. Összesen 262 millió forint értékben vannak ilyen, a hatóság által vitatott számlák. Erről az önkormányzat 2023. szeptemberében már tudott, de nem tájékoztatták sem a képviselő-testületet, sem Szigetvár lakosságát” – közölte a szigetvári fidesz frakcióvezetője. Fazekas Róbert szerint
„ennek következtében sajnos megállapítható, hogy a Vass Péter polgármester által irányított városvezetés a felelőtlen döntései útján újra csődbe viheti Szigetvárt.”
A témában a bővebb nyilatkozat ebben a videóban látható:
Amint arról a Téma Baranya beszámolt: csődközeli állapotba sodorta a várost a baloldali városvezetés azzal, hogy több mint negyedmilliárd forintot duplán fizetett ki két vállalkozónak – állítja a helyi Fidesz. Az ügyben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték, de már a rendőrség is nyomozást indított. Erről itt írtunk bővebben:
Vass Péter polgármester tavaly ősszel kapott egy hivatalos levelet a hatóságtól, hogy kétszer fizetett ugyanazért a munkáért 262 milliót a vállalkozóknak, ám azt eltitkolta az önkormányzat elől
– jelentették ki a képviselők. Az ügy – és csődveszély – miatt egyébként a Demokratikus Koalíció is megvonta a támogatását Vass Pétertől. A párt pedig Dr. Barka Tamás mellett tette le a voksát, őt látnák szívesen a polgármesteri székben. Barka egyébként szintén kritizálta a rekreációs központ projektjét, amely használhatatlan:
Kapcsolódó cikkünk:
Az önkormányzat ilyen esetben – vagyis fizetésképtelenség idején – csak a törvényben rögzített kötelező feladatait láthatja el, mást nem. Mindez azt jelenti, hogy
ha újra csődbe kerül Szigetvár, akkor fontos közszolgáltatások is leállhatnak átementileg a városban.
Hallgat a polgármester, de terel
Vass Péter egyelőre nem reagált érdemben sem a rendőrségi nyomozásra, sem azokra a hivatalos, hatósági dokumentumokra, amelyeket lapunkban is bemutattunk korábban – sem pedig arra, hogy a Vigadó felújítása is földbe állt.
A Téma Baranya ezekre volt kíváncsi Vasstól, de a polgármester nem válaszolt ezekre a kérdéseinkre:
- 1/Mi a szerződésbontás oka?
- 2/ Mennyi munkát végzett el eddig hivatalosan a vállalkozó? (Mi kb. 5%-ról tudunk)
- 3/ Mi következik most? Új eljárás jön? Új közbeszerzés?
- 4/ Ön szerint mikorra készülhet el a Vigadó?
- 5/ Mi az oka Ön szerint annak, hogy összesen 650 millió forintnyi állami támogatás ellenére máig nem készült el a felújítás?
- 6/ Van-e önnek ebben esetleges feleleőssége, ha igen, akkor mi az?
- 7/ Vannak olyan szigetvári projektek, amiben nyomozás folyik túlszámlázás miatt, vizsgálódik a Közbeszerzési Hatóság és az Integritás Hatóság is, most pedig a Vigadó sem készül el záros határidőn belül. Az a kérdésünk, hogy önök szerint milyen konklúziót lehet ebből levonni?
Vass Péter a követőinek üzent a közösségi oldalán, de csak egy félmondattal utalt a botrányos ügyekre. „Amit mostanában önök látnak, hallanak, és le van írva, az higgyék el, hogy annak nagyon nagy százaléka nem igaz. Bízom benne, hogy idővel a vizsgálatok bennünket fognak igazolni” – jelentette ki.