Kezdőlap Baranya Büntetőfeljel...

Büntetőfeljelentést tettek Vass Péterrel szemben jogosulatlan állatorvosi tevékenység végzése miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 nap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Összeférhetetlenségi (méltatlansági) eljárás indult meg a szigetvári önkormányzatnál azért, mert egy videó szerint Vass Péter stikában még mindig praktizál, amit esetében a törvény határozottan tilt. Emellett – hivatalból – büntetőfeljelentést is tett a Baranya Vármegyei Kormányhivatal, így nyomozás indulhat az ügyben.

Ha a rendőrség a nyomozás, illetve tanúkihallgatások során olyan adatok birtokába jut, hogy Vass rendszeresen praktizált, (ráadásul ezért feketén, zsebbe pénzt is elfogadott), akkor Vassnak távoznia kell a polgármesteri székből és komoly büntetés elé néz.

Az előzményekről ebben a cikkkben írtunk, és mutattuk be a videót is:



Vass Péternek küldött kérdéseket az ügyben a Téma Baranya, de a polgármester semmit nem reagált.

A Téma Baranya a Kormányhivatalt is megkereste, ők az alábbi választ küldték szerkesztőségünknek, amit változtatás nélkül mutatunk:

A Baranya Vármegyei Kormányhivatal a jelzett ügyben – egy áprilisi közérdekű bejelentés alapján – összeférhetetlenségi eljárás megindítását kezdeményezte Szigetvár Város Önkormányzatának képviselő-testületénél, amely az eljárás lefolytatására jogosult. Általánosságban elmondható, hogy összeférhetetlenségi (és méltatlansági) eljárás megindítását bárki kezdeményezheti az önkormányzatnál, ha annak a törvényi feltételei fennállnak. Amennyiben a képviselő-testület nem dönt az összeférhetetlenségről (méltatlanságról) vagy döntése jogszabálysértő, a kormányhivatal törvényességi felügyeleti jogkörében a közigazgatási ügyekben eljáró bírósághoz fordulhat.

Tájékoztatom továbbá, hogy a bejelentésben foglaltak, valamint a videóban rögzítettek alapján a Baranya Vármegyei Kormányhivatal jogosulatlan állatorvosi tevékenység végzése miatt jelenleg is vizsgálatot folytat, illetve büntetőfeljelentést tett.

Vass Pétert tehát most már nem csak az egyre közelebbinek tűnő csőd fenyegeti, Szigetvár ugyanis fizetésképtelenné válhat, hanem az is, hogy komoly büntetésre számíthat – esetleg adócsalásért is.