2021-ben nyerte először a siklósi önkormányzat a „Családbarát Munkahely” címet. Akkor tudtak kialakítani a hivatal udvarán egy kis közösségi teret, ahol a kollégák kellemes környezetben tölthették el pihenőidejüket.
Szintén a pályázat részeként a gyerekes munkavállalóknak advent előtt kedveskedni tudtakegy kis ajándékcsomaggal.Ahhoz, hogy a családbarát címet megkapja egy intézmény, munkahely, különféle kritériumoknak kell megfelelnie, melyeket pontoznak, súlyoznak.
A kollégáinak nagyon jól esett ez a kedves gesztus, így idén is folytatják a már hagyománnyá vált ajándékozást. Jó érzéssel töltötte el őket, hogy erre is gondol a város vezetése. A pontozásnál a védőnői szolgáltatások fejlesztése, illetve a születéstámogatással kapcsolatos intézkedések is sokat jelentettek. Ahogyan az újszülötteknek adott ajándékcsomag is. Ez nem egy örökös díj, minden évben meg kell újítani.
– Nagyon büszke vagyok a díjra! A Siklósi Vár elsők között lett családbarát a városban, így most már több intézmény büszkélkedhet a címmel. Kiemelném jegyző asszony szerepét is, aki nagyon humánusan és családbarát módon vezeti a hivatalt – tette hozzá Riegl Gábor.