„Mindenkinek annyi ideje van, amennyit Istentől kap” – vallja Tóth János, aki nemrég tért haza hetedik zarándoklatáról. Legutóbb Siklósról segítette az egykor Szeged-Alsóvárosából indult, de mintegy 100 évvel ezelőtt megszűnt máriaradnai (ma Radna, Partium, Arad megye) búcsújárás újraindítását. Az október 2-7. között, gyalogosan teljesített útvonalról, szervezésről és az út során szerzett tapasztalatokról beszélgetett vele a Téma Baranya oldala.
–Szeged – ahonnan a zarándoklat is indult – nem a közelben található település. Hogyan került az újraindításba?
–Az út újraszervezésének gondolata 2019-ben merült fel, amikor Reinholz Andrással a máriaradnai plébánossal és Benák Sándor, makói barátommal beszélgettünk Máriaradnán. 2020-21-ben a koronavírus-járvány miatt nem tudtunk vele foglalkozni, így az idei év volt az első, hogy nekifoghattunk a szervezésnek. Végül sikerült felvennünk a kapcsolatot Pál József Csabával, temesvári megyéspüspökkel is, aki október 8-át, a Magyarok Nagyasszonyának búcsúját határozta meg a zarándoklat időpontjának.
Mint ismeretes, a Trianon előtti Magyarországon Máriazell után Máriaradna volt a második, legnagyobb népszerűséggel rendelkező kegyhely. Vonzáskörzete Szeged-Szabadkától keletre húzódik, amely a gyakorlatban egy 150 km-es sugarú kört jelent. A 1920-as békediktátum miatt megváltozott határok miatt mintegy 100 éve nem volt hivatalosan zarándoklat.
–A mostani eset nem csak a kijelölt útvonal teljesítését jelentette, hanem a hivatalosan nem működő gyakorlat újratervezését. Hogyan zajlott a folyamat?
–Mivel a szervezésben résztvevők közül én jártam azon a vidéken a legtöbb zarándoklaton gyalogosan, sok segítséget nyújthattam, de természetesen mindenki kivette a részét a folyamatból. Az egész majdnem fél évet vett igénybe. Elsősorban járható útvonalat kellett kijelölni, illetve olyan szálláshelyeket, ahol ellátást is kaphat az ember.
Kis csoportban, összesen 11-en vettünk részt a zarándoklaton. Korábbi tapasztalataim ugyanis azt mutatták, hogy az útvonalakat érintő kisebb települések nem tudtak 10-15 főnél többet elszállásolni. Ez bizonyosodott be a mostani alkalommal is, de szeretnénk ezt a számot a jövőben felemelni. Ezért már novemberben elkezdjük a 2023-as zarándoklatot szervezését, de még várjuk Pál József Csaba, püspök úr írásos hozzájárulását és azt a gondolatot, amellyel elindíthatjuk következő utunkat
–Mit jelentett a gyakorlatban a zarándoklat megtétele?
–A Szeged-Makó-Arad-Máriaradna útvonalon haladó, mintegy 150 km-es távolságot végig gyalogosan tettük meg. Egy állandó kísérő autónk volt, aki a nehéz csomagokat szállította, hogy azokat nem kelljen gyalogosan cipelnünk. Október 7-én érkeztünk az esti szentmise előtt, így a másnap tartott Magyarok Nagyasszonya búcsúünnepen is részt vettünk.
–Több zarándoklaton is részt vett már, ahol sok ember számos motivációjával, fogadalmával találkozott. Most milyen indíttatással indult el az útra?
–Az emberek nagy többsége felajánlja a zarándoklatot valamiért. Én személyesen mindig a családokért, családjainkért teszem. Meglátásom szerint mai világunkban az egyik legnagyobb gond – és ezt nem csak Magyarországra értem – a családokban van. Amikor a szülők nem értik meg egymást, s amiért maguk a gyerekek is őrlődnek. Erről mindig II. János Pál szavai jutnak eszembe: a naponta együtt imádkozó család együtt is marad. Ezzel a gondolattal és felajánlással tettem meg a mostani utat is. Szervezőtársaimat pedig arra próbáltam, illetve próbálom ösztönözni, hogy amíg lehet, tartsuk meg ezt a gondolatot.
–A radnai zarándoklat tekintetében hogyan tekint a jövőre, mennyire látja sikeresnek az újraindítást?
–Ez egy teljesen új kezdeményezés volt, de reméljük, hogy fennmarad, sőt széles körben ismertté és népszerűvé válik. Dolgozunk majd a létszám megemelésén, hogy minél többen vehessenek részt rajta, de már a mostani alkalommal is több helyről érkeztek a résztvevők. Fontos hangsúlyozni, hogy ez egy gyalogos útvonal. A modern technika adta kényelem a zarándoklatokban is megmutatkozik: a legtöbben ma már buszokkal és autóval jutnak el a kegyhelyekre, kevés a gyalogos zarándok. Mindenki arra panaszkodik, hogy kevés az ideje. Én erre csak annyit mondok: mindenkinek annyi ideje van, amennyit Istentől kap. Lehet, hogy most itt vagyok, de lehet, hogy öt perc múlva már nem. A Gondviselésre bízom, de úgy gondolom, hogy aki elmegy, annak ajándék lesz.
