Gyenis Éda számára a festészet jelenti a boldogság felé vezető utat. Bár gyerekkora óta rajong a rajzolásért, négy évvel ezelőtt fordult tudatosan a festészet és a grafika irányába. Autodidakta módon fejleszti magát, de nem a siker vagy az elismerés motiválja. Számára a barátság és a szeretet kifejezése jelenti a legnagyobb értéket a művészetben.
Valahol mindig is az életed része volt a művészet, de nem ez került előtérbe. Majd pár éve megváltozott minden és a művészet felé fordultál. Hogyan csöppent bele az életedbe a festészet?
– Mindig is szerettem rajzolni, gyerekkoromban kerámia szakkörre jártam. Elsősorban szobrász szerettem volna lenni fiatalon, ami talán abból fakadt, hogy édesanyám ágán generációkon keresztül öröklődött a fazekasság. Ugyanakkor sok mindenről lebeszéltek, mondván: okos vagy, érdemes tanulni. Ma már természetesen úgy gondolom, ezek relatív dolgok. Mindenesetre nem foglalkoztam vele. Végül orvosit végeztem, azon belül is pszichiátriát tanultam és dolgoztam benne éveket.
Pár évvel ezelőtt költöztél Harkányba, miért pont a városra esett a választás?
– Valójában Jászberényben születtem, de korán elköltöztünk: laktunk a Dunántúlon, Zala megyében, az egyetemet Pécsen végeztem, legutóbb Pesten éltem hosszabb ideig, egészen a férjem haláláig. Ezután mindenképpen vidékre vágytam. Édesanyám családja a megyéből származik és szerettem nyaranta a nagymamánál lenni. Pécset is nagyon szerettem az egyetemi éveim alatt, így Baranya megye az elsők között került szóba. Igazából Siklós és Villány között hezitáltam, s hogy végül miért esett a választás Harkányra, örök rejtély marad. Ugyanakkor nem bántam meg, szeretek itt élni.
A művészet bármely területén is alkosson valaki – legyen az fazekas, szobrász vagy festő – elsősorban a világról alkotott gondolatait igyekszik kifejezni munkáival. Neked mit jelent a festészet?
-Nagyon szeretem a gondolkodást magát vagy mondhatnám úgy is: szeretek a gondolatokkal játszani. Ezen belül pedig fontosnak tartom, hogy az embernek saját magával is ütköztetni kell olykor a világát, mert különben csak egy helyben toporog. Éppen ezért a képeimmel igyekszem áttörni a megszokott határokat. Nem figyelek arra, hogy például egy fejből egy láb is kinőhet, hogy csak egy abszurdnak tűnő dolgot említsek. Ezekkel ugyanakkor nem az értelmetlenség ábrázolása a cél. Úgy gondolom, hogy az ember lelkének a legnagyobb gátja a fogalmi gondolkodás, ami egy hatalmas csapda, és ami miatt sokszor nem értjük meg egymást. A magyar nyelvben ezt gyönyörűen fejezzük ki, amikor azt mondjuk: nem beszélünk egy nyelvet. S hatalmas igazságot rejt az a kifejezés is, hogy „nyelvében él a nemzet”, hiszen születésünkkel egy egész gondolkodásmódot hozunk magunkkal. A képeimen a látás hozta megszokott dolgokat próbálom áttörni. Végső soron pedig elérni azt, ami minden ember életének célja: a boldogságot. Véleményem szerint ez nem található meg a fogalmi gondolkodásban. Az valahol máshol van. S ezt próbálom elérni, illetve megtalálni a képeimmel.
Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy mindenki más tőlem eltérőt láthat bennük. Elfogadom, hogy a másik embernek teljesen mást mondhat egy adott kép. Más a világunk és képtelenség, hogy ugyanazt gondolja bele, amit én. Itt jegyezném meg, hogy bár adok a képeimnek címeket, azok legtöbb esetben a beazonosítást segítik és szintén játék számomra. Ugyanakkor van, amit komolyan gondolok.
Miután esetlennek és nem megfelelőnek tartod a fogalmi gondolkodást kicsit félve kérdezem: milyen stílushoz vagy irányzathoz sorolnád a képeidet?
-Megmondom őszintén, nem szeretem a kategorizálást. Persze sokszor szükségünk van rá. Így a szürrealizmushoz sorolnám a munkáimat.
Akkor inkább azt kérdezem, miből merítesz?
-Mostanában azt csináltam, hogy megvásároltam gyermekkorom mesés könyveit vagy regényeit és újraolvastam őket. Számomra is megdöbbentő volt belegondolni, hogy mekkora hatással volt az ember életére. A mesés könyvek rajzai például többször visszaköszönnek a képeimen. Ez mellett pedig az üvegfestészet az, ami mély nyomot hagyott bennem. Bár nem vallásosan neveltek, az egyik nagymamám rendszeresen elvitt magával misékre. A templomokban látott színes üvegablakokon átsütő napfény mindig magával ragadott. Ezek mellett nagyon szeretem az arcokat és a testet is használni, ami talán abból fakad, hogy az egyetemen imádtam az anatómiát.
–Mesekönyvek és gyermekkor. Akkor most nem mint festőt, hanem mint orvost kérdezlek: valóban meghatározza az ember felnőttkorát az, hogy gyerekként mivel találkozik?
-Szerintem megdöbbentően sokat számít. A másik, amit tapasztalok, az az egyes családtagok hatása: hogy mennyi szeretetet kap gyerekként az ember; hogy megtudják-e beszélni a családban problémákat, egyáltalán megbeszélik-e azokat.
–Ugyan még csak négy évvel ezelőtt fordultál a művészet irányába, a világ több pontján láthatták már a képeidet. Hány bemutatód volt már?
-Több kiállításom volt már Budapesten, a koronavírus-járvány következtében pedig számos bemutatón digitális formában voltam jelen: szerepelten már Olaszországban, Görögországban vagy például Miami-ban. Több nemzetközi elismerést kaptam, ebben az évben kétszer voltam a győztesek között nemzetközi pályázatokon. Van két New York-i galéria, amiben szerepelek, de több online galériában is megtekinthetőek a képeim. De nem azért harcolok, hogy híres legyek, mert az még nem tesz boldoggá senkit. Persze örül az ember az elismerésnek, de ha józanul nézi a művészetet, akkor az a fogyasztási piramisnak a csúcsa. Mert ha valakinek anyagi gondja van, az nem festményt fog venni.
-Nem a siker és az elismerés inspirál. Valójában mit jelent számodra a művészet?
-Nem csak a fogalmaknak a megtörése a lényeg és a boldogság megtalálása, hanem az igazi nagy fogalmaink, mint a szeretet vagy a barátság kifejezése. Az ember valahol az életben akkor találja meg a boldogságát és a biztonságát, ha megérzi valamilyen szinten a végtelent. Mert ezek a dolgok mind a végtelenre nyitottak, nem megfogható, körülhatárolható dolgok. S úgy gondolom, hogy a művészetnek valahol az a célja, hogy megrepessze a világunkat.
Gyenis Éda képei valóban gondolkodásra ösztönzik a nézőt. A vászonról visszaköszönő képi világ és ábrázolási mód pedig önmagunk felé irányuló, belső utazásra hív. Az alkotó munkái saját honlapján is megtekinthetőek.
