Kezdőlap Tudomány 200 diák kapo...

200 diák kapott laptopot a Klebelsberg Központtól!

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 200 pécsi középiskolás vehetett ma át laptopokat a Klebelsberg Központ „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és pedagógusok számára” című projektjének keretében.

A Pécsi Janus Pannonius Gimnáziumban 179 diák vette át vadonatúj notebookját. Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke az átadón elmondta, abban bíznak, hogy a digitális eszközök komoly segítséget jelentenek majd a tanulásban a diákoknak. Az eszközök érintő képernyővel rendelkeznek, így a tanulók akár jegyzetelni is tudnak rajta az órákon. A mostani akció folytatása a tavaly tavasszal megkezdett programnak, amikor is országszerte 120 ezer laptopot osztottak ki 9. évfolyamos tanulók és pedagógusok között, mondta a Központ vezetője.

Őri László az eseményen elmondta, a kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére is támogatja a fiatalokat abban, hogy minden eszközt megkaphassanak, ami a tudás elsajátításához szükséges.

A projekt keretében nemcsak az állami, hanem az egyházi és a magánfenntartású köznevelési intézmények tanulói is igényelhettek hordozható számítógépet, így összesen 1462 településen, 2572 iskolában, több mint 3000 feladatellátási helyen osztanak ki digitális tanulást támogató eszközöket.