Nemrég nyílt meg a teljes átalakuláson átesett állandó kiállítás a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban. A megújulás eredményeképp új, interaktív elemek színesítik a tárlatot. Az átalakulás hírére többen különleges, eddig nem látható tárgyakat ajánlottak fel a múzeumnak, amelyek ezentúl a nagyközönség számára is megtekinthetők.
Egy kiállítás megújítása hosszan tartó folyamat, és a munkálatok híre egy vidéki múzeum esetében is gyorsan terjed. Ahogy a mohácsi kiállítás újragondolása és átépítése megkezdődött, úgy indult meg egy fokozott érdeklődés a múzeum gyűjteménye, gyűjteményezési módszere iránt. Ennek eredményeként számos egyedi és korábban a múzeum gyűjteményében nem fellelhető műtárggyal gazdagodott a déli szláv bázisintézmény.
Az állandó kiállításunk megújítása során többen érdeklődtek, hogy a birtokukban lévő régi tárgyakat befogadjuk-e. Körülnéztek a padláson, háztartásban, vagy számot vetettek összegyűjtött tárgyaikkal, és a helytörténetileg érdekes darabokat behozták múzeumunkba. – meséli a történetet Dr. Hasanovic-Kolutácz Andrea, igazgató. – Ennek köszönhetően több olyan értékes tárggyal gazdagodott gyűjteményünk, amelyeket ki is állítottunk, hogy a helyi történelemről és szokásokról minél részletesebb képet mutathassunk a látogatóknak. Így került a múzeum gyűjteményébe egy levente vándorzászló 1925-ből, abból az évből amikor az intézmény múzeummá alakult; egy római katolikus papi miseruha; és egy egyleti kürt. Több tárggyal bővült a múzeum sváb gyűjteménye is: házi textíliák, ágyterítők, eredeti pacsker gazdagítják a kiállítást. Különlegességként a mohácsiak számára eddig kevésbé ismert bő ujjú, sokac férfiing is immáron megtekinthető. Az új szerzemények amellett, hogy helyet kaptak a kiállításban azt is jelzik, hogy a múzeum alapfeladatát is végzi: gyűjt, rendszerez, közzétesz.
A megújuló kiállításban helyet kapott egy igazán különleges installáció is, amely már régi vágya volt a múzeum jelenlegi és korábbi munkatársainak. Egy 20. század eleji bosnyák-horvát szoba, illetve egy Dráva-menti sokác konyha rekonstrukciója díszíti a kiállítótér egyik sarkát, igazi autentikus élményt szolgáltatva a látogatónak. Ennek a két helyiségnek a bemutatása azért is különösen fontos, mert segítségükkel a 100-120 évvel ezelőtti életmód sajátosságai ismerhetők meg, ill. egyfajta konyhatörténet is megelevenedik: a füstös konyha, a korábbi főzőedények, a sütőharang és a balkáni eredetű konyhai megoldások segítenek elmélyedni a korábbi korok háztartásainak életében.
A rendkívül színes kiállítás az első visszajelzések alapján önmagában is nagy élményt nyújt, de természetesen a tárlat a legmodernebb megoldásokkal is igyekszik megszólítani a látogatókat. Az interaktív elemek révén élményszerűen ismerkedhetnek meg a látogatók a kiállítás tematikájával. A busójárás felidézéseként próbára tehetik merészségüket, és ujjat húzhatnak egy busóval. A kiállítás háziasszonyának, Kersics Ankának a személyiségét és kalandos életújtát egy átalakított diavetítő segítségével ismerhetik meg a múzeumba betérők, különleges énekhangját pedig lemezjátszókon lehet meghallgatni. Predács Ferenc, a Dél-Dunántúl fényképészének kameramásolata elé pedig akár a „Sokac-gardróbból” felvett viseletekben is oda állhatnak a látogatók. Az interaktív elemek közül is kiemelkedik az az asztal, amely egyszerre szolgál múzeumpedagógiai foglalkoztatóként, társasjátékként és hangszerként: az asztallapon egy társasjáték révén ismerhető meg Mohács és az itt élők története, illetve az átalakított fiókok segítségével különböző, helyi pengetős hangszerek hangja elevenedik meg, amelyeket egyszerre megszólaltatva egy tamburazenekar hangzása idézhető fel.
