Az írók, költők azt szeretik, hogy szabadok, határok és szabályok nélkül alkothatnak. A japán haiku verseket ezzel szemben nagyfokú kötöttség jellemzi: 17 szótagból állhatnak, három sorosak, tartalmazniuk kell egy évszak szót és csattanóval kell végződniük. Arról nem is beszélve, hogy nem elég egymás mellé tenni a szavakat, a versikének mondanivalóval kell bírnia. A siklósi Krécsó-Demeter Viktor több mint tíz éve találkozott ezzel a műfajjal, és addig nem nyugodott, míg meg nem értette a lényegét. Nem volt könnyű, rengeteg időt töltött azzal, hogy rájöjjön a titkára. Úgy tűnik, sikerült, hiszen nemrég ő nyerte el a Literatúra folyóirat „a hét haikuköltője” címét.
–Hogyan mutatkozik be másoknak?
-Ez a legnehezebb! Egy számomra nagyon kedves ember egyszer azt kérte, mondjak pár dolgot magamról. Én azt mondtam neki: ugyan, mit mondhatnék? Megszülettem, itt vagyok, beszélni pedig mindenki tud, belsőnk szavak nélkül mutatkozik meg. Miskolcon születtem, tizenkét évvel ezelőtt jöttem Baranyába, mikor ide nősültem. Dolgozom, mint bárki más, élem a mindennapjaim, nincs ebben semmi különös.
–Ön a mai trenddel ellentétben, mikor sokaknak az a fontos, mit látnak róluk, milyen a külsejük, inkább a belsőre koncentrál! Mikor kezdődött az önismereti utazása?
-Nálam a külcsín nem fontos, sokan arra mennek rá, hogy tökéletes legyen a külsejük, én ezen sokszor mosolygok, mert mulatságos, hogy ez a divat. Számomra az a fontos, hogy mit látok a másikban, és nem az, hogy milyen ruhában van! Milyen feszültségek és viharok dúlnak benne? Én inkább befelé fordulok, introvertált ember vagyok. Minden ember esendő, és ezt elfogadom. Nem idealizálom őket, így nem is nagyon csalódok. Békés embernek tartom magam, bár néha jár a szám, mintha muszáj lenne. Csodákat látok az emberekben, állatokban, természetben, reggel felébredve és este elnyugodva, egyaránt hálás vagyok értük.
–Mi volt a kiváltó oka annak, hogy a belsőre, nem pedig a külső tulajdonságokra koncentrál?
-Kalandos életem volt, fiatalon megnősültem, aztán elváltam, és összetört az egész életem. Ha élete legmélyére kerül az ember, akkor vagy elhagyja magát és önpusztításba kezd alkohollal, droggal, vagy elindul egy másfajta úton, egy belső úton. Ezen kitágul számára az Univerzum! Sok könyvet elolvastam a témában 27-28 évvel ezelőtt. Édesanyámnak volt egy masszőr ismerőse, felfigyelt rám és általa ismertem meg első tanítóm. Akkor kezdtem az önismeret útját járni. Ha megismerjük saját magunkat, a mélyebb rétegeinket, ennek kapcsán minél beljebb jut az ember önmagában, annál inkább feltárul előtte a világ! És jobban meg tudjuk érteni a másikat is.
–Hogyan fedezte fel a haiku verseket? Mekkora kihívás ilyeneket írni?
-A haiku versekben az a jó, hogyha ráérez az ember. Akkor ki tudja írni magából, ami benne van, amit megtapasztalt. 2009 óta foglalkozom ezzel komolyabban. Előtte is olvastam ilyen verseket, de egyáltalán nem értettem őket, hiába mondták sokan, hogy milyen kifejezőek. Éveken át agyaltam rajtuk. Aztán valamit megéreztem. Mikor megkértek rá, hogy publikálhassák a haiku verseimet, nagy gondban voltam. Több mint hétszázat írtam már, abból választottam ki tizenötöt, mely felvállalható, publikus, akárhányszor olvasom el őket. Arra kértem a szerkesztőt, hogy ő válassza ki azt a hetet, amit megjelenhet majd.
–Milyen főbb témakörökbe sorolhatók a haiku versei?
-Nagy részük a mindennapi életre, a természeti motívumokra történő rácsodálkozás, de vannak bensőségesebb versek is, melyek filozofikusabbak. Egy másik ember iránti szerelemről, vagy Isten iránti szeretetről szólnak. Nem keresek hírnevet, megjelenést, teljesen hétköznapi életet élek, más úton járok, és néha írok.
A kedvenc művét is elárulta a költő:
Nagy kópé ám
Nagy kópé ám, az Isten
kacagva rohan, előlem
majd visszanéz, int:
Jöjj velem! Játszunk!
Mit? Kérdem én.
Legyünk bolondok
e kék földtekén?
Vagy lehetnénk virágok,
illatunk ködként lebegne,
vagy játszhatnánk halandót,
ő is, én is.
