Kezdőlap Gazdaság Korszerűvé vá...

Korszerűvé vált és megújult az orvosi rendelő Sámodon!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Sellyei járásban található község, Sámod is több pályázatot nyújtott be, illetve nyert el az elmúlt két évben, melyek hiánypótló beruházásokat, fejlesztéseket tettek lehetővé a 167 fős településen.

2019-ben egy közel ötven éves épületet újítottak fel, melyben az orvosi rendelő működik. A Magyar Falu Program során nem csak ennek felújítása történt meg, hanem kialakításra került egy védőnői helyiség is, mely kényelmesebbé teszi a szolgálat működését. Ezen kívül orvosi eszközbeszerzés is megvalósulhatott, többek között kardiológiai műszereké, és akadálymentessé vált az épület. Kicserélték a burkolatokat, új mellékhelyiséget hoztak létre, és a csatornázást is felújították. Főként belső munkálatok folytak az épületben.

A Közösségi tér átalakítás és foglalkoztatás (egyházi) pályázat során megújult a parókia, lakhatóvá vált. Bónis Imre polgármester a jelenlegi helyzetre való tekintettel már konzultált a református lelkésszel, hogy amennyiben szükség van rá, helyet tudnak biztosítani egy ukrán család számára is. Mint mondta, a pályázatot az egyház nyújtotta be, de folyamatosan együttműködnek. Az önkormányzat gondoskodik arról, hogy a parókia körüli területen a fű le legyen kaszálva, és rendezett legyen a környezet.

Egy belügyminisztériumi pályázatnak köszönhetően felújíthatták Sámodon a 700 méter hosszúságú járdát és térkővel borították. A fennmaradó 5-600 méternél a Magyar falu Program keretén belül pályáznak, remélik, elnyerik, és folytatódhat a felújítás. Ezzel egységessé válik a megjelenés.

30 millió forintot pedig az önkormányzat épületének felújítására nyertek, kerítést szeretnének kicserélni belőle, továbbá a tetőszerkezetet korszerűsíteni.