A FIDESZ-KDNP országjáró fórumsorozatot indított, hogy polgártársainkkal személyesen is ismertessék az elhibázott uniós
politikával kapcsolatos aktuális helyzetet. Nyugat-Baranyában Nagy Csaba parlamenti képviselővel közösen Siklóson tartott rendezvényen Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzeti konzultációs ívek – akár online – kitöltésével lehet nyomást gyakorolni a brüsszeli döntéshozókra.
A Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpont nagyterme megtelt érdeklődő állampolgárokkal, a térség polgármestereivel is szerda kora este. Az eseményen Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár elmondta, hogy a pandémia után a szomszédban kitört háború állította kihívások elé az országot, a kormány mindig a megtámadott fél mellett van, tehát az ukránok oldalán.
–Az Ukrajna elleni orosz agressziót elítéljük, de nem támogatunk semmilyen szankciót, amely révén a magyar emberek kárt szenvednek. Azzal, ha magunkat tönkretesszük, nem fogunk segíteni sem az ukránoknak, pláne nem fogjuk megállítani az oroszokat – mondta az államtitkár, aki felvázolta azt a folyamatot is, ahogy az unió politikusai előbb tagadták a szankciók bevezetését – márciusban még erről határoztak – majd a szénre, a kőolajra, a gázra is kiterjesztették azokat.
Spirálba kerültünk
-Rendkívül rossz eszkalációs spirálban vagyunk, amelynek a legújabb fejleménye kedden történt meg, amikor egy ismeretlen eredetű rakéta becsapódott Lengyelország területén és két lengyelt megölt, szerencsére az Egyesült Államok, a lengyelek és a NATO is rendkívül higgadtak nyilatkoztak meg az eset kapcsán.
Az eseményen megjelent baloldali lap, a Telex.hu-ra utalva azt is felvetette, hogy „a lap feltehetné a kérdést: dehát a szankciókat megszavazta Magyarország is. Igen ám, de úgy, hogy jelezte, hogy nekünk adjanak mentességet keleti energiabeszerzés miatt, amit meg is kaptunk, ahogy a csehek, a szlovákok és az osztrákok is”.
Történhetett volna másképpen is a háború kimenetele, hiszen a krími válság idején lokalizálták a konfliktust, nem terjedt tovább Angela Merkel német kancellárnak köszönhetően – tette hozzá.
A szankciók dobták meg az energiaárakat
Az energiaárak emelkedését nem is a háború okozta elsődlegesen, hanem az arra adott uniós szankciók emelték nagyon magasra, a korábbinak a sokszorosára, ami inflációhoz vezetett Megemlítette, hogy ennek következtében az élelmiszerárak is megnőnek, hiszen például a műtrágyagyártás is rendkívül energiaigényes, összességében Európa gazdasági krízis elé néz.
Magyarország kormánya válaszul bevezette, benzinárstopot, az élelmiszerárstopot, megvédte a rezsitámogatást, amellyel havi 180 ezer forintot hagy a családok zsebében. A családtámogatási rendszert, az egyetemi fejlesztéseket sem állították le, valamint a nyugdíjasok számára a 3,5 százalékos GPD növekedésnél nyugdíjprémiumot is szeretnének fizetni a 13. havi mellett.
Kisboltoknak is lesz támogatás
– De mit ér, ha nincs olcsó tej a boltban? – tette fel a kérdést. – Éppen ezért a kisebb, tehát a baranyai falvakban is működő boltoknak 1-2 milliós egyszeri támogatást biztosítunk. 2010 óta munka alapú társadalmat építünk, a kis- és középvállalkozások támogatása mellett gyármentő programot indítottunk, bevezettük a kamatstopot is. A hatósági áras tűzifaprogram bevezetése szintén lényeges elem volt – mondta.
Ők járnak jól
A szankciók haszonélvezői az amerikaiak és a norvégok, akik négyszeres áron adják el a gázt Európának, az oroszok pedig új piacokat találtak Ázsiában: Indiának és Kínának értékesítik a készleteiket, fél év alatt a tavalyi egész éves bevételüket elérték még úgy is, hogy olcsóbban adják az energiahordozókat a keleti országoknak. Soros Györgynek 12 energetikai vállalata van, és érdekeltségei Ukrajnába, többször is beavatkoztak fiával az ukrajnai belpolitikai életbe.
Békére van szükség
Nagy János azt is megemlítette, hogy a hazai ellenzék, a dollárbaloldal olyan kormányt hozott volna létre, amely kiszolgálja a nekik fizető amerikai demokrata körök érdekeit és a szankciókat jónak tartják. Csakhogy Európában és ébredési hullám van, Olaszországban új jobboldali kormány van, elegük van a liberális véleményterrorból, minél többen békét követelnek már nyugaton is.
A kormány azért indította el a nemzeti konzultációt, hogy megkérdezze a magyarokat, hogy egyetértenek-e a szankciókkal, és meg tudják mutatni az Európai Unió döntéshozóinak, hogy hazánk milyen erős álláspontot képvisel, hiszen a magyarok rendkívül jól és racionálisan látják a helyzetet, mert nem kérünk a szankciókból.
– Ezért fontos, hogy minél többen kitöltsük. Küldjünk világos üzenetet Brüsszelbe! – szögezte le.



