Hogyan lehet utat törni az irodalomnak, művészeteknek a mai világban, mikor számtalan látványos alkalmazás vonja el az emberek figyelmét? Hogyan hívhatja fel magára a figyelmet egy kortárs művész, főleg, ha egy olyan ágban jeleskedik, amelyik viszonylag szűk réteghez jut el? A siklósi Tengler Gergely slam poetry-vel foglalkozik, ez a költészet egyik új ága, mely sokkal inkább a szabadságról, mintsem a rímes, ütemes kötöttségekről szól. Elég az ihlet, mely szárnyakat ad annak, és ahová beköltözött, ott érdekes, szórakoztató, máskor elgondolkodtató hosszabb, rövidebb művek keletkeznek.
– Hogyan leltél rá erre a műfajra? Mesélj a kezdetekről!
– Zenével, költészettel és képzőművészettel foglalkozom, de nem ezzel keresem a kenyerem. Személyi asszisztens vagyok egy fogyatékos személy mellett, akinek a mindennapjaiban segítek. 2009-ben csináltam egy rap zenét számítógépen, ebben segítettek nekem, akik a Singers projektet csinálták, majd elkezdtem velük dolgozni. Fellépésekre mentem, segítettem és rappeltem. Amikor a saját lemezemet vettük fel, akkor találtam rá a slam poetry-re a neten, akkor még nem volt közösségi oldaluk, csak egy blogot működtettek. Minden hónap utolsó vasárnapján találkoztak a klub tagjai, és feltették az oldalra, hogy mi lesz a következő hónap témája. Már középiskolában írtam verseket, de csak magamnak, hogy feldolgozzak dolgokat. Utána jött a rap, majd a slam poetry kapcsán visszataláltam ismét a költészethez, a verses formához. Feljöttem tizenkét évvel ezelőtt egy klubba Pestre, jól fogadott a közönség, és azóta is ott vagyok, illetve ezzel foglalkozom.
– Fellépni is szoktál, vagy inkább csak a klubtagok előtt verselsz?
– Kezdetben csak a klubban. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mondjuk 80 százalékban olyan nézők vannak ott, akik verselnek is. Négy év alatt teljesen megváltozott és sok figyelmet kapott a slam poetry, ennek köszönhetően a 2010-es évek második felében több országos rendezvény, bajnokság, fesztivál volt, melyre meghívták a slammareket. Így több helyen is elkezdtek szervezni ilyen jellegű klubokat Pécsett, Győrben, Szegeden. Ezek próbálják összehangolni a működésüket, hogy ne ugyanazon a napon legyenek fellépések. Mindenki egy nagy közönségként funkcionál.
– Nálad hogyan születnek ezek a versek?
– Többféleképpen. Van, amikor csak egy gondolatom, mondatom van, és azzal elkezdek játszani, később pedig kifejtem. Máskor egy egész folyam jön, akkor azt kell utána szerkesztgetni. Nagyon változó, van, hogy egy szókapcsolat tetszik meg, és attól indul el az ihlet, vagy nagyon foglalkoztat egy téma. Szoktam zenekarokkal is együttdolgozni. Az is különböző szokott lenni: előfordul, hogy átküldenek egy alapzenét és arra írok valamit, van, amikor van szövegem, és ahhoz készül a zene. Egy pécsi srác saját maga veszi fel az összes hangszert, és megkért különböző embereket, hogy írjanak szöveget, az enyém egy napüdvözletes mantrával kezdődik, és az egész átmegy egy őrült metálba. Végig fogom üvölteni.
– Meghatározott téma köré csoportosulnak a verseid, vagy teljesen szerteágazó, hogy miről írsz?
– Szerteágazó. Mindig van egy adott szituáció, amiben benne vagyok, ahol meg kell oldani ezt-azt, közben foglalkoztatnak kérdések, dolgok, ezeken agyalok. Javarészt a világ inspirál.
– Mennyire személyesek a versek, mennyire szólnak rólad, illetve az életedről, és mennyire a világ történéseiről, másokról?
– Ez a kettő kéz a kézben jár nálam, nagyon összeforr. Mindegyik vers belőlem van, a saját gondolataimat tartalmazza, de magáról a létről szólnak, illetve arról, hogy mit tesznek az emberek, hova tartunk?
– Ha már lét, szerinted mi a legfontosabb az ember életében?
– A legfontosabb, hogy az ember eljusson oda, hogy ismeri, és tudja szeretni önmagát. Onnantól kezdve lehet eljutni másfelé!
– Te szereted magadat?
– Elfogadtam magam, igyekszem. Szerencsém van, mert olyan családba születtem, ahol ösztönösen tanultuk meg egymástól a szeretet nyelvét, és fejlődhetett az érzelmi intelligenciák. Ez óriási segítség ahhoz, hogy tudjak létezni a világban. Utána persze az élet mutatja az utat, de fontos kiindulópont a család. Az ember nap mint nap feltölti a telefonját, akkor miért nem képes visszatölteni a társait, akiktől esetlegesen ő kapja az energiát és sok minden mást is?
– Milyen hosszúságúak a verseid? Vagy teljesen különbözőek?
– Van, amelyik egy teljes A4-es oldalt elfoglal, és van, amelyik két rövid versszak. Van, amikor egy grafikám ihlet meg egy következő verset, szóval mindkettő hatással van egymásra. Nem tudnám megmondani, hogy melyiket szeretem jobban, vagy melyikkel töltök több időt. De ez általában jellemző a képzőművészekre. Nincs kedvenc versem, mármint, mindig az aktuális, amit épp csinálok, azt szeretem. Több százat írtam már.
– Ki az, akinek először megmutatod?
– A kedvesem, akin először tesztelem. Mindig megkérdezem a véleményét. Amikor pedig együtt dolgozom valakikkel, akkor azokat az embereket is. És sokszor meg sem szoktam mutatni, csak elmegyek, elmondom, és arra a hatásra vagyok kíváncsi, amit ott érek el. A kritikák tudnak befolyásolni, de úgy érzem, hogy jó irányban. Nem korlátozom magam, az írás a fejlődésről szól.
