Kisvárosból, Siklósról indult és kisvárosba érkezett. A kettő között pedig egy szép futballkarrier áll, néhány hete egy újabb, megtisztelő lehetőség érkezett, aminek nemcsak megfelelni szeretne, hanem a legjobbat nyújtani benne. Nagy Mihály Krisztián családapa, férj, focista, aki számára nagyon fontos szülővárosa, ahová mindig a legnagyobb örömmel tér vissza.
–Miért pont a futballra esett a választásod, amikor elkezdtél sportolni?
-Ötéves koromban kezdtem el futballozni, mikor anyukám elvitt edzésre Siklóson. Azért választottam a focit, mert otthon is mindig azt játszottam, és szerettem volna kipróbálni magam. Sokat néztem a tévében a nagy játékosokat, és arról álmodoztam, hogy majd a tévében láthatnak engem is focizni.
–Emlékszel még az első edzésre? Milyen volt?
-Halványak már az emlékek. Kovács József tanár úrhoz jártam, ő volt az első edzőm, „Kokó” bácsi. Nagyon jó edzéseket tartott, általa még jobban megkedveltem a futballt, és soha nem is volt kérdés, hogy folytassam-e vagy sem? Amikor még kicsik voltunk, akkor tornára is jártunk több alkalommal.
–Mikor derült ki számodra, hogy ez nem csak egy időtöltés, hobbi, hanem komolyabban is ezzel szeretnél majd foglalkozni?
-Kokó tanár úr volt az első személy, aki észrevette, hogy tehetséges vagyok, jó érzékem van a futballhoz. Mivel folyamatosan jártunk tornákra, nyolc-kilencéves koromban felfigyeltek rám Pécsett. El is mentem a Góliátba focizni.
–Melyek voltak a további csapatok, ahol játszottál?
-A felnőtt futballt Siklóson kezdtem el, tizenöt éves koromban mutatkoztam be a felnőtt csapatban, utána elkerültem Kozármislenybe, ahol az NB II-ben játszottam. Fél év után megkeresett a budapesti Honvéd Akadémia, ami akkor nagyon nagy szó volt, hiszen az országban csak egy-két ilyen akadémia létezett. Négy évet töltöttem a Honvédnál, ezután NB I-es csapatba kerültem, majd Kazincbarcikára. Később visszajöttem Kozármislenybe, ott játszottam négy évet, fél évre pedig Szentlőrincre mentem, majd újabb négy évre Ajkára. Most pedig Kisvárdán vagyok.
–Előző csapatod NB II-es volt, most pedig NB I-ben játszol.
-2017-ben kerültem Ajkára, ott nagyon jó szezonokat futottam, minden évben sok gólt rúgtam, de az utóbbi két évben harminc gólt szereztem az NB II-ben. Ez több menedzser és klub érdeklődését felkeltette, az idén csapatok kerestek meg. Sokat gondolkoztam rajta, mások véleményét is kikértem, és végül úgy döntöttem Kisvárdára megyek.
–Tetszik az új csapatod?
-Nagyon jól érzem magam itt, bár nem olyan régen vagyok Kisvárdán. Ez egy NB I-es klub, jók a körülmények, több edzőpálya is van. Ha van valami problémám, egyből tudnak segíteni, nagyon profi minden. Maximálisan adottak a feltételek. Az is közrejátszott abban, hogy Kisvárda mellett döntöttem, hogy Siklóshoz hasonlóan kis település.
–Hogy lehet összeegyeztetni a családot és a futballt?
-Ehhez már hozzászoktam, a feleségem nagyon sokat segít, ő vigyáz a gyerekekre. Általában úgy néz ki egy napom, hogy reggel felkelek, eszem, edzésre megyek, hazajövök, picit pihenek, aztán újra elmegyek edzésre. Nehéz, de már hozzászoktam.
–A gyerekek is sportolnak?
-Két kislányom van, most augusztusban érkezik a kisfiam. Természetesen szeretném, ha majd ő focizna, erőltetni nem fogom, de azt látni fogja, hogy az apukája focizik. Fontos, hogy a gyerekek mozogjanak, hála Istennek, a két kislányomon már most látom, hogy táncolni fognak majd.
–A Kisvárdával kapcsolatos döntésed is azt sugallja, hogy nagyon szereted Siklóst!
-Számomra mindig is az első marad. Amikor hazamegyek, először is körbejárom a várost, sétálgatunk. Ez a város megtanított egy fontos dologra, hogy küzdeni kell. Mert hiába kicsi, ott is vannak tehetséges emberek. Csak persze sokat kell tenni azért, hogy valaki elérjen valamit.
–Mik a távlati céljaid?
-Először is az, hogy Kisvárdán minél előbb bekerüljek a kezdő csapatba, minél több gólt rúgjak, és az, hogy Siklós büszke legyen rám, és a tévében láthassanak.
Már edzőmeccsen be is talált, amely után így vélekedett:
