7 C
Pécs
szerda, április 14, 2021

Kerékpárral Buga Jakab nyomában: remek Siklós környéki túrára készülnek már most

Ez is érdekes lehet

A Balatonkör több éves hagyományának nyomdokain haladva Siklós ad majd otthont annak a túrának, amely során kerékpárral barangolhatjuk be Siklós térségét.

Szeptember első hétvégéjén, hagyományteremtés céljából rendezik meg a biciklis eseményt, melynek fő szervezője a Balatonkör SE, fővédnöke Siklós Város Önkormányzata.

A Balatonkör SE szervezői csapatának siklósi kötődésű tagja és Riegl Gábor polgármester közös gondolata alapján még tavaly született meg az az elhatározás, hogy a város és térsége adjon otthont az akár több száz embert is megmozgató új rendezvénynek.

A jelenlegi tervek szerint szeptember 3-4-én zajlik majd a túra, a részletek kidolgozása folyamatban van. Még 2020-ban történt pályabejárás annak érdekében, hogy a tervezett két körös túrában melyik legyen az a nyomvonal, amely vonzó lehet a balatoni sportkör és résztvevői számára. Az elképzelések szerint két lehetőség közül választhatnak majd a látogatók. A Balatonkörhöz hasonlóan egy rövidebb szakaszt a családosoknak, míg a hosszabb távot az aktív kerékpárosoknak szánják. Az elsősorban a borút mentén haladó szakaszokon Siklóst és a környező települések nevezetességeit szeretnék bemutatni.

Az esemény országúton haladó, vezetett kerékpáros túra lesz, nem verseny. A résztvevők biztonságának érdekében a menetet a Balatonkör SE és helyi szervezők irányítják, illetve felvezető és záró autó kíséri majd. Az önkormányzat több száz résztvevőre számít, akiknek a túra alatt kijelölt pontokon kínálnak majd frissítőket.

A szervezés egyik fontos állomását jelenti, hogy a közelmúltban – Koczka Kornélia keze alatt – elkészült az esemény logója. Amennyiben a járványhelyzet is engedi, 2021. április 24-25. között rendezi meg idei első kerékpáros túráját a Balatonkör SE, melyen a most debütált logóval a siklósi rendezvény is bemutatásra kerül.

Legfrissebb hírek