Kezdőlap Közélet A diákjait vé...

A diákjait védő, mégis emiatt elítélt tanár mellett tüntetnek pénteken Pécsen

A baranyai megyeszékhelyen működő Apáczai Csere János Általános Iskola egyik tanárát, Jancsula Dezsőt azért ítélte el a bíróság, mert az iskola területén dohányzó gárda, egyes vélemények szerint a tanárokat, kiskorú gyermekeket is félelemben tartó galeri egyik tagja táskájának a vállpántját megragadta és a renitens fiatalt fel akarta vinni az igazgatóhoz. Ezt a mozdulatot a személyi szabadság megsértésének értékelte a bíróság, amely ugyan pénzbírságot szabott ki, ellenben így is búcsút mondhat a tanári pályának.

Jancsula Dezső megbecsült tanára az iskolának, számos volt diákja állt ki mellette, sőt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is támogatásáról biztosította. A tanár korábban úgy nyilatkozott a Pécs Aktuálnak, hogy azért vállalta a nyilvánosságot, mert úgy érzi, hogy a tanárok eszköztelenek, és az ő elítélése pedig olyan üzenet a többi renitensnek, hogy az iskola területén bármit meg lehet csinálni, cigizni, inni és agresszíven viselkedni.

Az ügyet ezért is karolta fel Kővári János, az ÖPE elnöke, aki Veled vagyunk Dezső bá’! címmel egy online petíciót is indított, mert “elképzelhetetlennek tartunk egy olyan helyzetet, ahol a feladatát tisztességgel ellátó tanárokat olyan fizikai inzultus vagy jogi hátrány érhet, amely a kertvárosi iskolákban és azok környékén fellépő erőszak további kibontakozását erősíti!”

Ezt pedig már közel 7000 ezren írták alá, míg egy másikat, a “Támogassuk Jancsula Dezsőt…” pedig majdnem háromezren szignóztak.

Az ítélet hatalmas felháborodást váltott ki, pénteken 17.30-kor az iskola melletti Apáczai Csere János Körtérre tüntetést is szerveztek, amely nem az iskola kritikájáról, a gyerekek megítéléséről, személyeskedésről, vagy rasszizmusról szól, hanem arról, hogy a demonstráción a résztvevők megmutassák, hogy tovább nem tűrik el, hogy a jogalkotás figyelmen kívül hagyja a valóságot, hiszen az iskola a tanulás, a nevelés helyszíne, nem extrém környezet.

Mint azt a Pécs Aktuál megírta, Kővári János kormánypárti politikus egyébként már egyeztetést kezdeményezett az igazságügyi tárcával, hogy álljanak a tanárok mellé.