Kezdőlap Turizmus E-rollerek is...

E-rollerek is megjelentek Dél-Baranyában

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rengeteg nevezetesség, látnivaló található Siklóson, illetve környékén, és számos olyan élethelyzet fordulhat elő, mikor szükség lenne arra, hogy kényelmesen és gyorsan eljuthassunk A pontból B pontba. A mikromobilitást szeretnék megkönnyíteni a szombaton telepített e-rollerekkel. Nemcsak a városon belül, hanem a települések között is, Harkány, Siklós, Villány körzetében.


– Jól kiépített kerékpárutak vannak, így minden adott volt ahhoz, hogy egy ilyen szolgáltatást elindíthassunk. Úgy gondoljuk, erre nagy igény van, és nemcsak a turisták, hanem a helyi lakosok részéről is. Például lekésett egy buszt, vagy át szeretne menni egyik településről a másikra, vagy nem szeretne annyit cipekedni – mondta a Hopp Mecsek Kft. ügyvezetője, Gönczi Gergely.

A településekkel folyamatosan zajlanak az egyeztetések arról, hol legyenek a megállók. Teszt időszak van, ez azt jelenti, hogy igény szerint az előre megállapodott parkolók áthelyezésre is kerülhetnek. Ezzel kapcsolatban vállalkozásoktól, magánszemélyektől is szívesen fogadnak megkereséseket, ötleteket.

Gyorsan reagálnak ezekre a megkeresésekre. Jelenleg 86 darab e-rollert telepítettek a régióban, százat szeretnének összesen. A kezdő adatok, visszajelzések biztatóak, szeretnének a jövőben programokat, ingyenes e-roller kipróbálást is szervezni, hogy az érdeklődök, leendő felhasználók jobban megismerhessék ezt a lehetőséget, szolgáltatást. Július 31-éig Pécsett is telepítésre kerülnek további e-rollerek.