Fiatalon sokat adunk mások véleményére, arra, hogyan reagálnak, ha mondunk valamit. „Sokan kinevettek, amikor elmondtam, hogy tanítónő szeretnék lenni” – meséli Bóli Kinga. Véleménye szerint a pálya erkölcsi és anyagi elismerésén van még mit dolgozni, de ő annak örül, hogy Siklóson taníthat abban az iskolában, ahova diákként járt. Szereti a kicsiknek átadni tudását, pótanyaként és barátként segíteni őket abban, hogy magabiztos felsősök, később pedig felnőttek lehessenek. Lelkesen mesél hivatása szépségeiről.
–Miért választottad ezt a pályát?
–Mikor gimnáziumban lehetőségem nyílt arra, hogy korrepetáljam az osztálytársaimat, nagyon megtetszett, hogy tudást adhattam át. Ezen kívül az ötven óra, amit az érettségihez kellett elvégezni, még hozzátett ehhez, mivel egy óvodában teljesítettem. Kiskoromban Reitzné Nagy Ági testnevelő foglalkozott velünk, aki nagyon motivált, és nemcsak a sport iránt. Ezek vezettek oda, hogy a pedagógus hivatást választottam. Kaposvárott végeztem tanítóként, mindig a kisebb korosztályt szerettem volna elérni. Azonnal befogadtak, és én is pozitívan állok hozzájuk.
– Miért pont az alsós korosztályt szereted volna oktatni? Befogadóbbak, könnyebb lelkesíteni őket, példát mutatni nekik?
– Igen! Nagyon tetszik, hogy nincsenek még ismereteik, és ezeket én alapozhatom meg. Nincs komolyabb tudásuk, és ezt mi adhatjuk át nekik. A mai gyerekeknél muszáj olyan kapcsolatot kialakítani, ami több mint egy tanár-diák kapcsolat. Erre van szükségük, ha ez kialakul, sokkal befogadóbbak a tanulás és tanácsok elfogadása terén is. Azt szeretném, hogy a tanulásra ne kényszerként tekintsenek, hanem mint egy érdekes tevékenységre.
– Mi a legnagyobb különbség egy mostani hétéves, és aközött, amilyen te voltál ebben a korban?
– Szerintem a szeretethiány most sokkal erősebb a gyerekekben. A másik dolog a játékosság. Ők sokkal inkább az interaktív játékokra vannak fókuszálva, többféle ingerre van szükségük. Tanulás terén egyre több a sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű gyermek, akikhez szintén másként kell hozzáállni.
– Pedagógusként egyre több feladat nehezedik rátok, mert nem „csak” a tudást kell átadni, hanem ezer más dologra is figyelni kell! Jól gondolom?
– Ezekre az egyetemen nem tudnak felkészíteni, mert nem látják, hogy mennyire a gyerek mellett kell állni. Meg lehet tartani az órákat pusztán szakmai szemmel tekintve a tanulókra, és úgy is, hogy tudják, ránk bármikor számíthatnak, nekünk bármit elmondhatnak.
– Egyértelmű volt, hogy a Batthyány Kázmér Általános Iskolában fogsz tanítani?
– Számomra igen, nagyon szerettem oda járni általános iskolába. Szerettem a családias légkört, az osztálytársaimat, a pedagógusokat. Az iskola felszereltsége is kiemelkedő. A gyakorlatomat is ott töltöttem, ez még inkább megerősített abban, hogy ez az én helyem. A pedagógusok is sokat segítettek, és biztosítottak arról, hogy bármikor számíthatok rájuk.
– Szeptemberben elkezded a testnevelés szakot! Miért fontos számodra a sport és az egészségtudatosság?
– Nagyon fontosnak tartom akár a saját életemet tekintve, akár mások szempontjából. Magam miatt azért, mert nem voltam egy átlagos kislány, aki vékony testalkattal rendelkezett és bármelyik sportot kipróbálhatta volna. Ági nagyon figyelt rám, külön tornára jártam hozzá, úgy gondolta, jó vagyok. Ez nagyon motivált, és szeretném én is a gyerekekben kialakítani, mert bennem mély nyomot hagyott.
– Szerinted, minek tudható be a pedagógushiány? Miért nem vonzó a pálya a fiatalok számára?
– A pedagógusok bére nincs arányban az elvégzett munkával, illetve hiányzik a megbecsülés. Velem többször előfordult, hogy mikor megmondtam, pedagógus szeretnék lenni, szemtől szembe kinevettek. Sajnos manapság az emberekben nincs meg a tisztelet a pedagógusok iránt, és nem érzik át, hogy megérdemlik a megbecsülést!
