Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szigetvári rendőrök június 4-én tartottak kutatást egy gyöngyösmelléki pár otthonában, mert információjuk volt, hogy új pszichoaktív anyagot értékesítenek. A lakhelyükön kábítószergyanús anyagokat, valamint az előállításra és terjesztésre használt eszközöket találtak, és foglaltak le.

A nyomozók egy ladi ingatlanban is kutatást tartottak, ahol találtak egy lezárt széfet, felmerült, hogy esetleg abban tartják a bűnös vagyont. Felnyitásához szakember segítségét kellett kérni, a széfben több mint 5 millió forintot és aranynak tűnő ékszereket találtak a nyomozók. Két lakóingatlan és négy személygépkocsi zár alá vételét is elrendelték.

A rendőrök már hosszabb ideje figyelték a 29 éves férfit és 45 éves élettársát, majd a megfelelő pillanatban lecsaptak rájuk. A kereskedő duó huzamosabb ideje rendszeresen adott el kristályt, illetve biofüvet a hozzájuk érkező vevőknek. A pár „munkáját” segítette egy 38 éves gyöngyösmelléki, valamint egy 31 éves patapoklosi férfi is, akik ott laktak náluk, és a kristály porciózásából, illetve a biofű előállításból is kivették a részüket. A rendőrök több tucat fogyasztót kézre kerítettek már, a vármegye határait is túllépő vevőkör feltérképezése folyamatban van.

Az ügyben valamennyi gyanúsított letartóztatását elrendelte a bíróság. Ellenük bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.