Kezdőlap Közélet Riegl Gábor: ...

Riegl Gábor: Nehéz, de eredményes évet zárt Siklós

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A járványhelyzet után váratlanul újabb kihívásokkal kellett szembenéznie nemcsak a lakosságnak, hanem Siklós önkormányzatának is. A korábbi évek tapasztalatait felhasználva igyekeztek rugalmasan állni az új helyzet elé, illetve gyorsan kezelni a felmerülő problémákat, legyen szó a háborús helyzetről vagy az energiaválságról.


Riegl Gábor polgármester évértékelésében először a pozitívumokat emelte ki. Mindenekelőtt a Siklós 45-öt, mely rendezvénysorozat hagyományteremtő szándékkal indult, és ha szerényebb keretek között is, de folytatódni fog 2023-ban. A település városi rangját ünneplő program az esős, hideg időjárás ellenére is rengeteg látogatót vonzott, és nagy népszerűségnek örvendett.

– Ha a csúcspontot kellene kiemelnem, akkor azt mondanám, hogy a nehézségek ellenére is egy nagyon eredményes évet zártunk. Minden olyan dolgot megvalósítottunk, amit elterveztünk. Az elmúlt másfél-két évben a beadott pályázatokkal megalapoztuk a város tíz éves jövőjét.

Minőségi programok jellemezték a tavalyi évet, ez a szó többször felmerült Riegl Gábor értékelésében. Az eredmények között említette még a megyei értékek közé emelt Vince napot, a Várfesztivált, a második alkalommal megrendezésre került Buga Jakab kerékpártúrát, és a Siklósi Vár teljesítményét, mely százezret meghaladó látogató számot hozott 2022-ben. Számos fantasztikus kiállítással, illetve újdonsággal szolgáltak, mint a Jégkorszakot bemutató és a Zsolnay kiállítás, illetve Vida Dezső állandó tárlata. De ezzel még nincs vége a sikereknek, hiszen szorosabbá vált az együttműködés a nemzetiségi önkormányzatokkal, a város nagy rendezvényein, például az adventi program sorozaton is volt egy hétvége, melyet nekik szenteltek.

– A testvérvárosi kapcsolatainkat is újragondoltuk, illetve megerősítettük horvátországi Donji Miholjaccal, az ausztriai Feldbachhal, az erdélyi Nagyenyeddel, az olasz Fornovo di Taróval. Jártunk a felvidéki Szepsiben, és lesz egy új testvérvárosunk, hiszen az együttműködési megállapodást a szerbiai Ürög településsel tavasszal írjuk alá.


Számos belvárosi épület homlokzata megújult, bérlakások épültek, melyekbe már beköltözhettek az új lakók. Befejeződött a Váralja Projekt, amirendkívül jelentős a szegregáció integrációja szempontjából.A háború sújtotta területeket pedig az óvodák és a helyi lakosok, amivel csak tudták, támogatták. Minden 2022-ben beadott pályázatuk nyert, összesen 3,2 milliárd forint értékben, ami hatalmas léptékű fejlesztéseket jelent. Ezt óriási eredménynek tartja a városvezető.

– Ha a mélypontot is meg kell említenem, akkor az alapvetően az energiához kapcsolódik. A legnehezebb hónapok és döntések ezek voltak. Szeptembertől azzal szembesültünk, hogy ennek kezelésére munkacsoportot kell alakítanunk, és nagyon komoly racionalizálásokat kell végrehajtanunk! Ezek voltak a takarékosság első lépései, melyek gyorsan, ütemezetten zajlottak le.

Riegl Gábor polgármester a pozitívumokat és a nehézségeket mérlegre téve eredményes és sikeres évként könyveli el 2022-t, és reményei szerint az idei év egy kicsit békésebb, nyugodtabb körülmények között hasonlóan jó eredményeket hoz majd!