Kezdőlap Közélet Négy évtizedn...

Négy évtizednyi arcok, emlékek, mosolyok és könnyek

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

40 éves lett a siklósi Kanizsai Dorottya Általános Iskola. Hatalmas és látványos változáson ment keresztül az intézmény, beleértve az új szárny átadását, ahol a művészeti oktatás kapott több teret. A város egyik meghatározó iskolájának igazgatójával, Pataki Gabriellával beszélgettem múltról, jelenről és jövőről.

Hogyan ünnepeltétek meg az iskola alapításának negyvenedik évfordulóját?

–Június 2-án új kezdeményezésként családi napot tartottunk. Összevontuk a gyermeknappal és az iskola 40. születésnapjával. A programot kulturális műsorral kezdtük, ahol szerepelt az alsó tagozatos énekkar, volt tánc, dal, és a dráma szakkörösök Petőfi 200-hoz kapcsolódó rapje. A nap Riegl Gábor polgármester úr által adományozott fa elültetésével folytatódott, melynek gyökeréhez az összes osztály által készített időkapszulát helyeztünk. Szentgyörgyvári Tamás a 40. szülinaphoz kacsolódó emlékfotót készített minden jelen lévő részvételével és Bánkuti Norbert buborékfújója által biztosított extra díszítéssel. Ezután az alsó és a felső tagozat külön vált, és a korosztályoknak megfelelő sportvetélkedő, kvíz verseny, egyéb feladat „körforgó” következett a szülők bevonásával és rengeteg nevetéssel, boldog gyermekarccal. A programot a Siklósi Horvát Önkormányzat jóvoltából horvát táncházzal zártuk. Az extra étkezést az Eatrend Kft. biztosította. A Hanna Cukrászdából minden gyermek, pedagógus és szülő fagylaltot kapott a Tornyos Pékség tölcsérjében. A hűtést Csontos Attilának köszönjük. Ráadásként a Magyarbólyért Egyesület cukorkaágyúja dördült el, mely után a Hanna Cukrászda 4 méteres születésnapi tortájának örülhettünk. Isteni volt! A hangosítást két volt diákunk, Bockovac Máté és Gajnok Péter biztosította.

Mit jelent negyven év egy iskola életében?

–Arcokat, emlékeket, mosolyokat és könnyeket. Egy iskola infrastruktúrából és az azt használó emberekből áll. A 40 év alatt folyamatosan változott az épület. Az első, fő épületszárny a növekvő igények miatt bővült, majd megépült a sportcsarnok és egy új épületszárny is. A belső udvarban található fás liget, játszótér ma egyedülálló Siklós városában. Infrastruktúránk megfelel a XXI. század követelményeinek. A pedagógusok, technikai dolgozók mindig azon fáradoztak, hogy az itt tanuló gyermekek a lehető legmagasabb színvonalú képzéshez jussanak, extra élményekkel gazdagodva lépjenek tovább az életben. Ennek a munkának az eredményét legjobban az igazolja, hogy felnőttként a gyermekeiket is többnyire ebbe az iskolába íratják. Ma már nagyszülőként jönnek vissza azok a tanulók, akik elsőként koptatták itt az iskolapadokat.

Mennyit változott a Kanizsai az első tanév óta?

–A jogszabályi háttér változásaira mindig megfelelően reagált az iskola, ez működésének feltétele volt. Az infrastruktúra bővülése, folyamatos fejlesztése a színvonalas munkához elengedhetetlen, ezzel mindig kiemelkedően tudtak élni az itt dolgozók. Hogyan változtak az emberek, a pedagógusok, a szülők, a diákok az évek alatt? Ahogy mindenhol. A változásokra mindig rugalmasan, mindenki számára elfogadható módon kell reagálni, mert az iskola nagyon szenzitív környezet, életre szóló élményeket ad. Mindig arra törekszik közösségünk, hogy ezek az élmények pozitívak legyenek.

Mit terveztek a következő öt évre?

–Szeretnénk tovább folytatni pedagógus-gyermek-szülő barát munkánkat. Szeretnénk együttműködni mindenkivel, aki segíteni, támogatni tud vagy szeretne minket. Szeretnénk a XXI. századi infrastruktúránkat „belakni” és az új kihívásoknak megfelelni tudó embereket nevelni.

Mi az az érték, gondolkodásmód, ami felismerhetővé teszi, hogy valaki a Kanizsaiba járt?

–Iskolánk elsősorban elfogadó, az inkluzív nevelés iránt elkötelezett. Igyekszünk elfogadni a másságot, legyen az tehetség, sajátos nevelési igény vagy egyéb különleges adottság. Hiszünk abban, hogy minden gyermek tehetséges valamiben, és ha ezt megtaláljuk, meglesz a kulcs a szívéhez, az értelméhez. Sokat dolgozunk azért, hogy tartalmas programokat szervezzünk gyermekeinknek, hogy az életre készítsük fel őket. Követjük életpályájukat, és nagyon büszkék vagyunk sikereikre, nehézségeik során pedig számíthatnak ránk.

Miről lehet őket felismerni?

–Tudják, hogy honnan indultak, tudják, hogy hozzánk mindig visszajöhetnek.

Mivel gazdagítja a Kanizsai Siklós életét?

–Bízom benne, hogy mindennel, amit elvárnak tőlünk. Sőt, még annál többel is, hiszen kreatív pedagógusaink, fogékony tanulóink, támogató szülői közösségünk mindig kitalálnak valamit, amire méltán lehet büszke minden kanizsais és minden siklósi is.

Mit szeretnél, milyen legyen az iskola negyven év múlva?

–Megfelelő tudást, sok használható tapasztalatot, rengeteg mosolyt, kellemes élményeket adó alma mater legyen.