Kezdőlap Gazdaság November 15-t...

November 15-től 480 forintban maximálják a benzin és a gázolaj árát

A kormány üdvözli, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője is csatlakozott a határvédelem fontosságát hangsúlyozókhoz. Úgy tűnik, a lengyel határvédelmi törekvéseket támogatandónak tartja, nemcsak politikai, hanem anyagi szempontból is – jelentette ki kérdésekre válaszolva Gulyás Gergely.

A miniszter úgy fogalmazott, komoly politikai erőként a néppárt megszűnt Nyugat-Európában. Bécstől Nyugatra ma nincsen néppárti kormányfő az unióban, köszönhetően annak a politikának, melyet az elmúlt tíz évben folytattak – mondta.

Az Európai Bizottság a migráció ügyében 2015-ben teljesen téves álláspontot képviselt, az ezzel való szembenézés Brüsszelben sokkal nehezebben megy, mint Európa más városaiban – vélekedett a politikus. Kitért arra is, Magyarországnak a határvédelem ügyében egyre több szövetségese van.

 Az új német kormányt alkotó koalíciós pártok alapelvekről tett nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy a migráció valamennyi formáját bátorítani fogják. Ez rövid távon súlyos következményekkel járhat, és – Németország európai súlyából következően – ez hatással lehet a brüsszeli álláspontra is – mondta Gulyás Gergely.

A miniszter leszögezte, Magyarország mindig elvi kérdésként kezelte a migráció ügyét: a külső határokat meg kell védeni, a zöldhatáron keresztül senki nem léphet az unióba, menekültstátusz pedig csak az első biztonságos országban adható.

Kérdésekre válaszolva kifejtette, a 95-ös oktánszámú benzin és a gázolaj árát három hónapra rögzítik 480 forintban, a döntést ezt követően vizsgálják felül. Az üzemanyagok jövedéki adója az Európai Unióban Magyarországon a legalacsonyabb, mérsékléséről a kormány már korábban döntött. A jövedéki adó és az áfa csökkentését nem tervezik, ahogy az üzemanyag-kereskedők kompenzálását sem. Az előírást be nem tartó kutakat bezárhatják.

Az üzemagyagárak maximálását közvetlenül tiltó európai szabály nincs, a horvátok jóval magasabb árnál, 550 forintnál határozták meg a benzinárat, ott az Európai Bizottság nem lépett fel – hangsúlyozta a miniszter.

Közölte, hogy a kormány napirendjéről semmilyen adócsökkentés nem került le, de fontossági sorrendet kell megállapítani a teendők között, egyelőre a családi adókedvezmények rendszerét, a négygyermekesek szja-mentességét részesítik előnyben.

A minél alacsonyabb adóterhelés az ország érdeke: jövőre lesz szociális hozzájárulási adó csökkentés, “fenntartjuk a csökkentett iparűzési adó tavalyi szabályait”, és a 25 éven aluliaknak sem kell szja-t fizetni – sorolta. Hozzáfűzte, az lenne a jó, ha az állami elvonás mértéke az egyharmadhoz közelítene.

Sem azon nem kell meglepődni, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje a baloldal kormányzásának megfelelő nyilatkozatot tesz, sem azon, hogy a piaci viszonyok érvényesítését akarja az energiapolitikában – mondta Gulyás arra a felvetésre, hogy Márki-Zay Péter a rezsicsökkentés ellen kampányol.

Kijelentette, a rezsicsökkentés vitán felül álló teljesítménye a jelenlegi kormánynak, amit a baloldalnak el kellene ismernie, ehhez képest meg akarja szüntetni.

A miniszter felidézte: 2002 és 2010 között a gáz ára a háromszorosára, a villanyáramé a kétszeresére emelkedett, ehhez képest az árak az elmúlt 11 évben 20 százalékkal csökkentek, ami jól mutatja a különbséget.

A kormány fenntartja a rezsicsökkentés eredményeit a lakosság és a kisvállalkozások számára. Az önkormányzatoknak, önkormányzati cégeknek és a közfeladatot ellátó egyházi intézményeknek lehetővé teszi az egyetemes szolgáltatás alá történő bejelentkezést, ami jelentős kedvezményt jelent – tudatta a politikus. Elmondta, ez a lépés a szolgáltatóknak komoly költségeket jelent, melyekhez szükséges indokolt forrásokat az állam biztosítani fogja.

A kiskunhalasi járványkórház bármikor újra megnyitható, amennyiben erre szükség van. Folyamatosan nyomon követik a fertőzési adatokat és az egészségügyi kapacitást. Jelenleg bőségesen elegendő a lélegeztetőgéppel ellátott ágyak száma, és van megfelelő számú orvos és szakdolgozó is. A legtöbb kórházban a tervezett műtétek rendben zajlanak, azok elhalasztásáról a helyi adatok alapján intézményenként döntenek. A második, harmadik hullám során elmaradt műtétek jelentős részét sikerült elvégezni. Amennyiben az elhalasztott elektív műtétek pótlásához többletforrásra lesz szükség, azt a kormány biztosítani fogja – közölte a politikus.

Az egészségügyben dolgozók oltottsága 95 százaléka fölött van, az orvosok között ez az arány még magasabb. Később születhet döntés arról, hogy számukra a harmadik oltást kötelezővé teszik – mondta a miniszter.

Amennyiben a magyar vagy európai uniós hatóság jóváhagyja valamelyik koronavírus elleni vakcina alkalmazását a 5-11 éves korosztály számára, ezt a magyar kormány is lehetővé fogja tenni – tudatta Gulyás Gergely.

A jelenleg beadott oltások kétharmada Pfizer – mondta Gulyás Gergely.

A harmadik oltás típusáról ajánlás született, a döntést az oltóorvos hozza meg – mondta a miniszter. Úgy fogalmazott, jobbnak tartja, hogy ha valaki, aki ragaszkodik ahhoz, hogy harmadikként Sinopharm vakcinát kér, megkapja azt, mint ha oltás nélkül távozna.

A miniszter elmondta, orosz kérésre a Szputnyik V hatékonyságára vonatkozó tanulmányt készített a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Azt kérte, hogy valamennyi oltóanyagról egységesen készüljön ilyen részletes anyag, és azt hozzák nyilvánosságra. Az adatigények kielégítése érdekében tették közzé a területi oltottsági adatokat is a koronavirus.gov.hu-n – jelezte.