Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az időjárás kegyes volt a Pécsi Egyházmegye hétvégi máriagyűdi gyalogos zarándoklatához. A Pécs és Máriagyűd közötti 22 kilométernyi úton zavartalanul haladt végig a mintegy 600-700 zarándok, köztük lelkipásztorok és világiak, fiatalok és idősek egyaránt.

A zarándoklat vezetője Felföldi László pécsi megyéspüspök volt, aki az idei évben a „Ti vagytok a föld sója. Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,13-14) mottóval a krisztusi tanítványság öntudatáért ajánlotta fel a zarándoklatot.

A Pécsi Egyházmegye alapításának ezeréves évfordulójára emlékezve 2009-ben szervezték meg először azt a zarándoklatot, amelynek úti célja azóta is minden évben Máriagyűd, Magyarország kiemelt jelentőségű Mária-kegyhelye.

A gyalogos zarándokok reggel hét órakor gyülekeztek Pécs határában (a kerékpáron útra kelő mintegy 30 zarándok fél kilenckor startolt a székesegyháztól), majd indultak el az 58-as úton Szalánta és Túrony érintésével, két pihenőhelyet tartva a Gyűdi Szent Szűzhöz, Tenkes-hegy Fehér Asszonyához – ahogy a helybéliek nevezik a Szűzanyát -, hogy elébe vigyék szomorúságukat, fájdalmukat vagy épp hitüket, reményüket és hálájukat, megköszönve közbenjárását.

A feszület és a zászló mögött haladó zarándokok csendben, imádkozva, vagy útitársaikkal beszélgetve rótták az olykor fárasztó, lehet, hogy fájdalmas, vagy épp örömteli és békét adó kilométereket. Több mint hatórányi gyaloglás elteltével lassan kirajzolódtak a máriagyűdi bazilika páros tornyai, melyek szelíd szeretettel köszöntötték a megfáradt zarándokokat. A kegyhelyre 14 óra után érkezett meg a menet eleje.

A zarándoklat szentmisével és főpásztori áldással ért véget.

(Forrás: Pécsi Egyházmegye)