Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az egészségesebb táplálkozást és a helyi termékek előnyben részesítését is elősegítik a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) magántámogatóinak jóvoltából adományként adott befőző készülékek. Három baranyai kistelepülésen a friss, helyben termelt gyümölcsöket ezzel tehetik el, préselhetik le a helyiek, vagy főzhetnek belőle lekvárt.

A CÖF–CÖKA és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2016 óta szervez „Korszerű gyermekétkeztetés és a helyi termelők közétkeztetésbe való beszállítási lehetőségei” címmel ételbemutatóval egybekötött kerekasztal-beszélgetéseket, amiken bemutatták azt a négy évszakos receptgyűjtemény is, amit a CÖF – CÖKA dolgozott ki Buday Péter mesterszakács szakmai közreműködésével a kormány által elkezdett, a közétkeztetés és gyermekétkeztetés menzareformjához kapcsolódó szakmai háttéranyagként.

A fenti misszió – a CÖF – CÖKA magántámogatóinak jóvoltából – az elmúlt években kiegészült házi konzerváló automaták ingyenes kitelepítésével is, amit már országosan végeznek, így adva eszközt a családi vállalkozások kiszélesítéséhez, kisközösségek fenntarthatóságának növeléséhez – tudtuk meg Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora közléséből. Baranyában három – két kisebbségi és egy települési – önkormányzat a közelmúltban kapott készüléket, így a gépek segítségével helyi alapanyagokból egészséges termékeket készíthetnek, ide értve a háztáji kiskertekben termő gyümölcsöket, zöldségeket is.

Szabó Mónika, Csonkamindszent polgármestere azt mondta, hogy a kétszáz fős településen mindenki szeretné már kipróbálni a befőzőt, amivel lekvárt és befőttet készítenek majd, az első feldolgozandó gyümölcs a földi eper lesz. A településen – amely szinte olyan mint egy nagy család – a közösségi életet meghatározó asszonycsapat már igyekezett előre beosztani egymás között, kihez és mikor kerüljön a készülék. A polgármester szerint várható az is, hogy valamilyen sajátos, különleges receptötlettel is előállnak majd a községben.

A Patapoklosiban a Roma Nemzetiségi Önkormányzat kapta meg a gépet. Bogdán Csaba elnök szerint nagyon örültek az adománynak, többen várták már a készüléket. Ugyan most még nincs gyümölcs, de amint lesz, bizonyára sokan ki is fogják próbálni.

Leginkább kisgyermekes családokra számítanak, de az idősebbeknek is szívesen megmutatják az új technikát. A szerkezetet a roma önkormányzat irodájában helyezték el, a használatával kapcsolatos igényt az elnöknek kell jelezni és a gépet a település lakói számára bárkinek biztosítják.

Nagyjából harminc nehéz körülmények között élő család lehet az a kör, amelyik biztosan használni fogja, így akár százan saját termésből származó és helyben házilag legyártott ivólevekből, befőttekből fogyaszthatnak.

A Rózsafai Roma Nemzetiségi Önkormányzat is részesült a CÖF-CÖKA adományában. Király Attila Roland elnök közölte: ők egy lekvárfőző eszközt választottak, amit szintén mindenki használhat majd a faluból, nemcsak a nagyjából hetven fős roma közösségük.

Elmondása szerint szeretnék majd egy kicsit ünnepélyesebb keretek között is felavatni, bemutatni a község lakóinak, amire tervezik meghívni a térség parlamenti képviselőjét, Nagy Csabát is. Rózsafán is az irodában kapott helyet a befőzőgép, és szintén arra várnak, hogy a friss gyümölcsök beérjenek.