Kezdőlap Baranya Egyetemi stra...

Egyetemi stratégiai megállapodást kötött a harkányi fürdő

Forrás: Harkányi Gyógyfürdő Zrt.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szakemberek képzése céljából kötött stratégiai megállapodást a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) és a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. A mérföldkőnek számító partnerprogram a fürdő üzemeltetésének hosszú távú elképzeléseit alapozza meg.

A harkányi munkaerő megtartását is elősegítő partnerség már az első lépésektől kezdve támogatja a jelentkezőt. „A megállapodás részeként a stratégiai partner dolgozói többletpontot kaphatnak a felvételi eljárás során, amelynek segítségével meghatározó előnnyel indulnak”- mutatott rá dr. Muity György fürdőigazgató. A gyógyfürdő három alkalmazottja kezdheti meg a Dunaújvárosi Egyetem Műszaki Intézetének Gépészmérnöki alapképzését sikeres felvételi esetén szeptemberben. A Téma Baranya kérdésére a fürdőigazgató elmondta: a dunaújvárosi intézményben olyan gépészmérnököket képeznek, akiknek a tudása nagyon jól hasznosítható a fürdőben. „Nekünk pedig arra van szükségünk, hogy a gépészeti rendszereket képzett szakemberek üzemeltessék és a megfelelő tudás birtokában irányíthassák munkatársaikat.”

A műszaki részleg korfa szerkezete olyan, hogy hét-nyolc év múlva képzett és mérnöki tapasztalattal rendelkező kollégákra lesz szükség, amire már most kell reagálnunk – jegyezte meg a fürdővezető. A képzés így a komplexum működésének egyik kulcsfontosságú területén biztosítja majd az utánpótlást.

A tudatos stratégiát mutatja, hogy a dunaújvárosi oktatási intézmény műszaki képzései mellett a Pécsi Tudományegyetemre is felvételizik egy dolgozó, az Egészségtudományi Karra. Ő rekreáció és életmód szakon kezdheti el tanulmányait sikeres felvétel esetén ősszel.

A fürdőigazgató a továbbtanulásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a munkavállalók számára kiváló lehetőség a levelező tagozatra történő jelentkezés ahol állami ösztöndíjas helyek is elérhetők. Az online kurzusokat is tartalmazó tanrend megfelelően rugalmas ahhoz, hogy a fürdő dolgozói munka mellett is részt vegyenek a tanórákon.

A napokkal ezelőtt megkötött megállapodás jellegénél fogva is mérföldkőnek számít a gyógyfürdőben, ugyanis minden dolgozójának folyamatosan biztosítja majd a továbbtanulási lehetőséget a jövőben.  „Nem a holnapnak meg a holnaputánnak élünk, hanem annak, hogy stabilan és hosszú távon adott legyen munkaerő ellátás és utánpótlás. A lehetőség pedig mindenkinek adott”– emelte ki a fürdővezető.

A megállapodást dr. András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora, a tulajdonos önkormányzat részéről Baksai Endre Tamás polgármester valamint dr. Muity György fürdőigazgató írta alá múlt héten Harkányban.

Kép forrása: Harkányi Gyógyfürdő Zrt.