Kezdőlap Tudomány Charles Simon...

Charles Simonyi űrutazó járt Pécsett

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Charles Simonyi szoftverfejlesztő űrutazó és testvére Simonyi Tamás látogatott Pécsre, ahol megtekintették az édesapjuk Simonyi Károly nevét viselő szakképző intézményt, valamint az iskolában nemrég elkészült Simonyi Emlékszobát. Ezt követően Őri László a Baranya megyei Önkormányzat elnöke a Megyeházán fogadta az Egyesült Államokban élő világhírű fejlesztőmérnököt, ahol áttekintették a pécsi elektrotechnikai képzés múltját, a mára nemzetközivé vált Simonyi Elektrotechnikai Verseny tapasztalatait is.


Őri László megyei elnök köszöntőjében kiemelte, hogy az iskola közel két évtizede viseli Simonyi Károly Kossuth díjas mérnök fizikus nevét, akinek tankönyvein magyar mérnökgenerációk nőttek fel, valamint felidézte, hogy Pécsett közel három évtizedes hagyománya van az évről évre megrendezett nemzetközi Simonyi Elektrotechnikai Versenynek.  Az iskolával közös célunk, hogy a fiatalokat biztassuk arra, hogy érdemes műszaki, informatikai tudást szerezni, hiszen azzal kinyílik a világ, ezt mutatja Charles Simonyi életútja is – tette hozzá Őri László.

Déri Tibor a Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskola igazgatója előadásban ismertette az iskola történetét, eredményeit, és Simonyi Károly emlékének fontos szerepét. A hozzánk érkező diákoknak minden évnyitón bemutatom Simonyi Károly életútját, így már a kezdetekkor megismerkednek a névadóval – mondta Déri Tibor, majd felidézte, hogy idén a család felajánlása alapján a Baranyai Megyei Önkormányzat valamint a Multi Alarm Zrt. támogatásával megnyílt a Simonyi Károly eredeti bútorait bemutató dolgozószoba az iskolában.

-Édesapám bútorai mellett a könyvei is itt vannak, ezek talán a legfontosabbak – mondta Charles Simonyi, miután megtekintette az Emlékszobát. Megható volt pár percre ugyanabban a környezetben lenni itt Pécsett az iskolában, amit apánknál megszoktunk. Örülök hogy a tanulóknak is alkalmuk nyílik arra, hogy ezt a hangulatot élvezhessék, s a kultúrát magukba szívhassák a könyvekből -tette hozzá az ifjabb Simonyi.

Charles Simonyi (Budapest, 1948. szeptember 10. –) szoftverfejlesztő, a szándékorientált programozás kutatója. Második magyarként kétszer is járt a világűrben. Ő volt a Nemzetközi Űrállomás eddigi ötödik és hetedik űrturista-látogatója. Apja, Simonyi Károly, Akadémiai Aranyérmes,Kossuth-díjasfizikus, az első magyar magfizikairészecskegyorsító megépítője, akinek munkásságát a Magyar Nemzeti Örökség részévé nyilvánították. 2021-ben ő volt a világon a harmadik leggazdagabb magyar – írja róla a Wikipédia.