Ellefelekből zenebarátok – a szigetvári fúvósok vendége Edirne zenekara

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Zenebarátság címmel adott közös koncertet szombaton a Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar és a meghívásukra Szigetváron tartózkodó török Edirne város fúvósai.

A nagy múltú Zrínyi Miklós Fúvószenekar meghívására néhány napja a városba érkezett a törökországi Edirne 35 fős küldöttsége, köztük a város fúvósai is. A török zenészek a szigetváriakkal közös koncertet adtak szombaton 17 órától a Zrínyi téren. Az esemény látványos bevonulással és a szigetvári hagyományőrzők harcászati bemutatójával vette kezdetét, később a várban folytatódott.

Az ellenfelekből mára barátok lettek, ezért is kapta a rendezvény a Zenebarátság elnevezést – mondta el a Téma Baranyának a szigetvári fúvósok karnagya, a szervező, Deichler András. Felidézte: az edirnei kapcsolat három éve kezdődött, amikor a kisvárosi zenekar először kapott meghívást Törökországba.

A zenei-kulturális kapcsolat az elmúlt években olyan jól alakult, hogy most sor kerülhetett a meghívás viszonzására, amelynek keretében a szigetvári zenészek bemutatják az edirnei vendégeknek a környék török vonatkozású látnivalóit, emlékeit, köztük a Szulejmán-ásatásokat is.

TéBa – Fotó: Deichler András Facebook-oldala