A Szigetvári Kórház három munkatársa is rangos elismerést vehetett át

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ünnepi testületi ülés keretében adták át Szigetvár Város Napján az ilyenkor szokásos elismeréseket. Az idei kitüntetettek közül három is a városi kórház munkatársai közül került ki, amit dr. Écsi László, az intézmény orvosigazgatója ekként kommenált: megtiszteltetés a kórház összes dolgozója számára.

Kitüntetést vehettek át október elsején azok a szigetvári polgárok, akik életükkel és munkájukkal Szigetvárt szolgálták, szolgálják. A Szigetvári Kórház három munkatársát is elismerték az ünnepségen: dr. Benkő Kónya József nyugalmazott sebész szakorvos, traumatológus főorvos díszpolgári címet vehetett át, Tengerdiné Bognár Magdolna kórházhigiénés vezetőt Közegészségügyi és Szociális Díjra érdemesítették, Kovács Zoltán, a Szigetvári Kórház műszaki osztályvezetője, a Szigetvári Távhő Szolgáltató Kft. műszaki vezetője pedig Városfejlesztési Díjat kapott.

Dr. Benkő Kónya József a Téma Baranyának azt mondta: meglepte, amikor kiderült, hogy díszpolgári címet kap, egyúttal nagyon megtisztelőnek érzi az elismerést. A kórház orvosigazgatója, dr. Écsi László szerint a kórház dolgozói is „egyöntetűen megtisztelésként élték meg”, hogy az intézmény három dolgozóját is kitüntették.

Dr. Benkő Kónya József – idézte fel az orvosigazgató – szinte az egész életét a Szigetvári Kórháznak szentelte. „Benkő doktor az egyik legkitartóbb, legnagyobb munkabírású orvosunk, aki nyugdíjas kora ellenére fiatalokat is megszégyenítő lelkesedéssel végzi a munkáját. Személyes megtiszteltetés számomra, hogy 31 éve együtt dolgozhatok vele” – méltatta Szigetvár díszpolgárát dr. Écsi László.

Tengerdiné Bognár Magdolna kórházhigiénés vezető is hosszú évek óta a kórház dolgozója, kiemelkedő a belgyógyászaton és a higiénés szolgálatban végzett tevékenysége egyaránt – mondta a kórházigazgató. Hozzátette: Tengerdiné a kórház minden dolgozóját személyesen ismeri, és az intézmény összes problémáját a magáénak érezve végzi a munkáját.

A Városfejlesztési Díjjal kitüntetett műszakiosztály-vezető, Kovács Zoltán pedig – folytatta az orvosigazgató – a kórház műszaki állapotának éber őre, aki ha kell, a nap bármely szakában rendelkezésre áll és nem csak megoldást keres, de talál is a legkülönfélébb problémákra.

A kórház munkatársain kívül több szigetvári polgár tevékenységét elismerték október 1-jén. Posztumusz díszpolgári címet kapott Gersy Károly, a Szigetvári Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola tanára, a Tinódi Vegyeskar tagja, valamint a Szívhúrosok zenekar alapítója; „Civitas Invicta” elismerést kapott dr. Ujkéry Csaba író, Oktatási és Közművelődési Díjat vehetett át Lakics Rudolfné óvodapedagógus, nyugalmazott tagintézményvezető és Meszesné Patyi Ilona nyugalmazott óvodapedagógus, gyógytestnevelő. Közszolgálati Díjra érdemesítették Pöttendi Józsefné nyugalmazott földügyi ügyintézőt, Ifjúsági és Sport Díjat kapott a Kapronczai Alapfokú Művészeti Iskola Formációs Tánccsoportja, Zrínyi Emlékplakett elismerésben részesült Gazdagné Egres Zsuzsanna, Petneházi Éva gazdasági ügyintéző és Vucskics Anett ének-zene tanár, karnagy, igazgatóhelyettes.

M.E. – Fotó: Facebook