Kezdőlap Sport Szentlőrinci ...

Szentlőrinci győzelem a horvát Bijelo Brdo ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győzelemmel zárta hatodik előkészületi mérkőzését a Szentlőrinc NB III-as futballcsapata. A baranyai együttes a horvát másodosztályú Bijelo Brdo gárdáját fogadta és 2-1-re nyert.

A tavaszi szezonra készülő együttes újabb edzőmeccsén az első félidőben nem született gól. A szünet után először Csörgő Raul talált be, majd Kiss Máté növelte a szentlőrinci előnyt. Héninger kapus büntetőt fogott, a szépítés azonban így is összejött a vendégeknek.

„Ma egy jó erőkből álló, agresszív, párharcerős horvát másodosztályú csapattal találkoztunk. A labdanélküli dolgokban sokat léptünk előre, legyen az a védekezés, a párharcok, a második labdákból pedig a terveinknek megfelelően többször jól tudtunk átmenni támadásba. A csapat ma karaktert mutatott, közelít ahhoz a szinthez, mind csapatszinten, mind pedig egyéni teljesítményekben, amit látni szeretnénk. Összeségében elégedettek vagyunk, de folyamatosan törekszünk a jóra, a jobbra, úgyhogy dolgozunk tovább, főleg azokon a területeken, ahol láttunk hibákat” – értékelt Pichler Gábor: vezetőedző az egyesület honlapján. 

Előkészületi mérkőzés

Szentlőrinc – NK BSK Bijelo Brdo 2-1 (0-0)

Szentlőrinc: Szmola – Miklós, Sághy, Keresztes, Kiss-Szemán, Medgyesi, Kesztyűs, Kiss K., Soós, Csörgő, Novák. Csereként beállt: Héninger, Kiss M., Tamás, Németh, Szabó, Erdész, Havas, Cserneczky, Hleba. Vezetőedző: Pichler Gábor

Gólszerzők: Csörgő, Kiss M., ill. Solic

Fotó: szentlorincse.hu