Gól nélküli első félidő után egy szűk tízperces rövidzárlat pecsételte meg a PMFC NB II-es futballcsapatának sorsát a Kazincbarcika elleni bajnoki mérkőzésen. A vendégek 3-0-s győzelmet arattak.
A 15. percben Miknyóczki húzott befelé balról, majd 20-ról a kapu jobb alsója felé lőtt, Tóth azonban megfogta a labdát. A 36. percben Bukovics verte meg remekül emberét, majd jobbról középre tálalt, Szeles elől azonban Szekszárdi bevetődve mentett óriásit az ötösnél. A térfélcserét követően az 52. percben Miknyóczki bal oldali beadása találta meg remekül Hudákot, aki a rövid alsót vette célba fejjel, de csúsztatását Tóth bravúrral leérve blokkolni tudta.
A 61. percben aztán a kazincbarcikaiak kerültek előnybe. Kotula húzott el a bal szélen, beadása az ötös hosszú sarkán találta meg Pintét, aki a kapuba bólintott, 0-1. A 64. percben egy látványos és védhetetlen találattal megduplázták előnyüket a vendégek, jobbról Pethő zúdította a háló jobb felébe a labdát, 0-2. A 67. percben már hárommal húztak el a borsodiak, Csatári lépett ki közepén, majd 16-ról nagy erővel kilőtte a jobb alsót, 0-3.
„A három nullás hazai vereség után minden csak magyarázkodás lehet. Az tény, hogy akárcsak a Siófok ellen, most is tízperces rövidzárlat döntött. Lassan ki kell jelenteni, hogy a bennmaradásért kell küzdenünk” – mondta a lefújás után Kulcsár Árpád, a PMFC vezetőedzője.
Merkantil Bank Liga, 20. forduló
PMFC – Kolorcity Kazincbarcika SC 0-3 (0-0)
Pécs, PMFC Stadion, 350 néző. Vezette: Gaál (Király, Kiss)
PMFC: Helesfay – Terbe, Takács, Pejovic, Majnovics – Szeles (Bachesz, 75.), Hudák (Tóth-Gábor, 63.) – Harsányi (Vas, 60.), Bukovics, Miknyóczki – Rácz B. (Szabó, 75.). Vezetőedző: Kulcsár Árpád
Gólszerzők.: Pinte (61.), Pethő (64.), Csatári (67.)
Fotó: pmfc.hu