Baranya vármegyében először helyeztek ki ilyen eszközt, amely elősegíti a gyorshajtókkal szembeni hatékonyabb fellépést.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság – a közlekedésbiztonsági helyzet javítása céljából – kiemelt figyelmet fordít a szabályszegők közlekedésből való kiszűrésére és ezáltal a balesetek megelőzésére – adta hírül a kapitányság. A rendőrség szerint folyamatosak a közlekedésrendészeti ellenőrzések, és ezen belül pedig rendszeresek a sebességellenőrzések is, mivel a gyorshajtás a legfőbb baleseti okok között szerepel.
A gyorshajtók kiszűrése érdekében Baranya vármegyében először Újpetrén került ki egy új sebességmérő eszköz, egy úgynevezett trafibox. A kétirányú, fix sebességmérő berendezést 2023. június 22-én adták át, amely a település főutcáján üzemel mostantól, bízva abban, hogy ezzel biztonságosabb lesz ezen a szakaszon a gyalogos-, a kerékpáros- és az autós közlekedés is.
Az ünnepélyes átadón Kósa Anett rendőr őrnagy, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának megbízott vezetője elmondta, hogy a helyszín kiválasztása a helyi adottságok és a baleseti statisztikai adatok figyelembevételével történt, illetve a rendőrség továbbra is nagy hangsúlyt fektet a gyorshajtók kiszűrésére. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kraft Ferenc, Újpetre polgármestere is, aki jelentős szerepet vállalt a Trafibox eszköz telepítésében és üzembe helyezésében.