Kezdőlap Egészség Romák is segí...

Romák is segítik az oltásokat Sásdon

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A helyi kisebbségi önkormányzat is mindent megtesz annak érdekében, hogy minél többen be tudják oltani magukat. Igyekeznek az embereket arról is felvilágosítani, hogy miért fontos az, hogy minél többen megszerezzük a védettséget.

A következő napokban hazánkban 3,5 millió ember lesz beoltva, várhatóan legalább hétszázezren lesznek azok, akik megkapják a vírus elleni szert – ennyien regisztráltak eddig – , de még több jelentkezőre lenne szükség ahhoz, hogy végre visszakaphassuk a régi életünket. A sásdi cigány kisebbségi önkormányzatnál ezt felismerve fogtak munkába. A testület elnöke, Orsós József szerint országos roma önkormányzat felhívásának eleget téve láttak neki a feladatnak.

-Igyekszünk meggyőzni az embereket az oltás fontosságáról, persze nem erősködünk, ha nem így látják, elfogadjuk, de próbálunk minél több romát elérni a városban – mondta az elnök, akit a településen mindenki Maxinak ismer. Mint megtudtuk, nagyjából ötvenen kaphatták el csak a roma közösségből a vírust.

-Van, akinek az internetezéshez van szüksége segítségre, vagy éppen egy email cím létrehozásához, hiszen ez is kell a regisztrációhoz. Az embereket az otthonukban keressük fel, de az irodámban is kaphatnak segítséget – tette hozzá. Az elnök úgy érzékeli, hogy már egyre kevesebben vannak azok, akik elutasítóak a vakcinával szemben, egyre többen belátják, hogy csak így lehet tömeges immunitást elérni a vírus ellen.

Nemcsak a felvilágosításban, gyakorlati segítségnyújtásban merül ki a roma önkormányzat dolga, mert ha szükséges, akkor a háziorvosi rendelőhöz is elviszik az oltakozókat, vagy éppen valamelyik közeli városba – Dombóvárra, Komlóra -, attól függően, hogy milyen vakcinát kap az illető.

Ezt annak köszönhetően tehetik meg, hogy a Sásdi Romákért Egyesület – melynek szintén Orsós József az elnöke – a Magyar Falu Programban nyert forrást egy kisbuszra.