Zrínyi Maraton: Sokan jelentkeztek véradásra

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lezajlott pénteken a II. Kegyeleti és Kulturális Zrínyi Maraton, mely kulturális-fúvószenekari programokkal, koszorúzással és véradással tisztelgett Szigetvár hősei előtt.

A Szigetvári Zrínyi Miklós Fúvószenekar és azon belül is Deichler András karnagy véradásra hívta a szigetváriakat a már hagyományossá vált Kegyeleti és Kulturális Zrínyi Maraton keretében, pénteken. Véradásra 11 órától volt lehetőség a Zeneiskolában.

A véradás az egyik legnemesebb cselekedet, melyet beteg embertársainkért tehetünk, a koszorúzás pedig a tisztelgés jele hőseink előtt – foglalta össze a véradásra vonatkozó felhívásában a múlt héten Deichler András.

Sokan eleget tettek ennek a felhívásnak, több tucatnyian adtak vért 16 óráig, köztük dr. Simon János kormánypárti polgármesterjelölt és maga a szervező, Deichler András is. Simon János úgy kommentálta az eseményt közösségi oldalán: Jó volt látni és átélni, hogy sokan segítenek.

A véradást követően a fúvószenekar menetzenével vonult fel a várba, ahol megkoszorúzták Zrínyi Miklós jelképes sírhelyét is.

TéBa