Szigetváron épül a Módos János Birkózócsarnok – Szigetvári Birkózócentrum, amely a tervek szerint a régiós birkózásoktatás központja lesz. Az építési munkálatokkal párhuzamosan zajlik a térség gyermekeinek felkészítése az őszi diákolimpiára. Amint a csarnok elkészül a tehetséges vidéki iskolákban edző gyermekek az új központban folytathatják a munkát.
– Jelenleg 5 iskolában tartunk edzéseket, de zajlanak az egyeztetések további iskolákkal is, hogy a grundbirkózás, amely az iskolai tanrend részét képezi, testnevelési szakkörként minél több intézményben jelen legyen. A grundbirkózás diákolimpiai sportág, így megfelelő szakmai felkészítéssel a vidéki iskolák eredményes diákjai is esélyt kaphatnak arra, hogy szélesebb körökben is megmérettessék magukat – nyilatkozta lapunknak Módos Csaba, a Szigetvári Birkózó Egyesület vezetőedzője.
Jelenleg 150 fős létszámmal működik az egyesület, de sok az érdeklődő, ugyanis a küzdősportok a vidéki iskolákban nem elterjedtek, és a gyerekek nyitottak az újdonságra. Sokan a sport szeretete miatt járnak edzésre, de tehetségeket is rejtenek a falvak, akik megfelelő felkészítéssel akár élsportolóvá is válhatnak. A szakmai felkészítést és a versenyek megtartását teszi majd lehetővé többek között az újonnan épülő csarnok is.
– A birkózócentrum megépülésével a településeken tovább folytatódnak az edzések, a jobb képességű területi országos versenyekre alkalmas gyerekek pedig az új csarnokban edzhetnek majd. Tervben van, ha a csarnok rendelkezésre áll akkor óvodák bevonásával délelőtti sportfoglalkozásokat is tartanánk, hogy minél korábban ismerkedhessenek meg a gyermekek ezzel a sportággal, valamint hogy segítsük az intézményeket azzal, hogy megteremtjük a gyermekeknek a lehetőséget a változatos testmozgásra – mesélt a tervekről a vezetőedző.
A csarnok várhatóan még az idei évben megnyitja kapuit, bővítve a térség sportolási lehetőségeit.
Az egyesület működését támogatják a Magyar Birkózó Szövetség mellett a Bethlen Gábor Alap, Miniszterelnökség, a ProFilii Alapítvány, a Tiszta Formák Alapítvány és a TESCO.

