Kezdőlap Politika A pécsi önkor...

A pécsi önkormányzat politikai okból tett keresztbe a kisfalvaknak

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A balliberális adósságban úszó pécsi önkormányzat közgyűlésén inkább keresztbe tettek a balliberális képviselők a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás tagjainak, csak azért, hogy a helyi fideszes kezdeményezésre válaszoljanak.

A Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulásnak 42 önkormányzat a tagja és a székhely település, Pécs tavaly egy hisztérikus, nem megalapozott döntés után kilépett a társulásból, ahova aztán néhány hónap múlva visszatért. Akkor is a baloldali városirányítók elképzeléseivel szemben a helyi jobboldal igyekezett érvelni, arra hívva fel a figyelmet, hogy a vármegyeszékhelynek kötelessége a környező települések alkotta társulás vezetése, már csak akkor is, hogyha régióvezetői szerepet akar vállalni.

Ezúttal a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás által fenntartott szociális intézmények térítési díjainak megállapításáról kellett volna dönteni a pécsi önkormányzatnak. Mint székhelytelepülésnek viszont . Csakhogy Pécsen a tervezett emeléssel kétmilliós többletet szedtek volna be a kisgyerekes családoktól, gyerekes családoktól, miközben kétséges eredményt hozó ügyvédi szolgáltatásokra csak a városházán egy vagyonos polgármesteri barátnak 18 millió forintot fizetettek ki az elmúlt években.

Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető azt kérte, hogy a pécsi telephelyeken nem emeljék meg díjakat, hanem az így kieső összeget adja át a társulásnak a város. Ezt azonban nem akarták a baloldaliak, sőt Barkóczi Csaba fideszes képviselőt még demagógnak is nevezték, mert azt mondta, hogy a pécsi baloldal 16 milliárdos adósságot hozott össze az elmúlt három évben, most pedig pécsi családokon akarnak behajtani pár milliót.

Az amúgy szociális területékért felelős Nyőgéri Lajos (MSZP) alpolgármester ellenben úgy érvelt, hogy nem helyes, hogy nem emelték meg a díjakat.

Végül aztán sem a fideszes javaslatot, sem az eredeti díjemelést nem szavazta meg a gyurcsányista pécsi baloldal, amivel viszont a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás tagjait hozták nehéz helyzetbe – vélhetően egyszerű politikai bosszúból rugóztatva a környező településeket.

A társulásnak ugyanis most olyan költségvetése van, amelyben a tervezett emeléssel számoltak, a kistelepüléseknek viszont most 11 milliós kiadást jelent az, hogy nem fogadták el a rendeletet Pécsen.