Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetet számoltak fel a baranyai rendőrök, a csalók legalább 76 számlatulajdonosnak összesen több mint kétszázmillió forint kárt okoztak.

A banda három – két külföldi és egy magyar – vezetőjét a bíróság mostanra letartóztatta, további tizenegy gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Az ügyben 2022. július 15-én rendelt el nyomozást a pécsi rendőrkapitányság egy feljelentés alapján információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és pénzmosás miatt, miután ismeretlenek mintegy félmillió forintot csaltak ki egy becsapott embertől, visszaélve a bankkártyaadataival. Időközben kiderült, hogy országos kiterjedésű csalássorozatról van szó, ezért bűnszervezetben elkövetett csalás miatt folytatták az eljárást.

A bűnszervezetet irányító három férfi és a további tizenegy gyanúsított megtévesztéssel szerezte meg a sértettek bankszámláján lévő összegeket.

Az elkövetők banki alkalmazottaknak adták ki magukat és azzal hívtak fel embereket, hogy a pénzük biztonságba helyezése miatt szükségük van a bankkártyájuk, illetve számlájuk adataira, kártyalimitük módosítására. A sértettek megadták bankszámlájuk hozzáférési adatait, illetve letöltötték a távoli hozzáférést biztosító programot. A megszerzett adatok ismeretében a szervezet tagjai az interneten vásároltak és pénzeket utaltak át az e célra strómanok által nyitott számlákra.

A gyanúsítottakat 2022. november 29-én összehangolt rendőri akcióban Budapesten, illetve Csobánkán fogták el. A rendőrök a házkutatások során mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, laptopokat, valamint virtuális pénztárcához szükséges eszközt találtak. Az okozott kár több mint a fele megtérült, ugyanis ingatlant és autót is lefoglaltak az eljárás során.

A bűncselekmények online jellegéből adódóan nehéz felderítést nagyban segítette a rendőrség és az ügyészség együttműködése. A baranyai rendőrök országos jelentőségű munkát végeztek, ugyanis rendkívül bonyolult a napjainkban Magyarországon is évről évre növekvő számú online csalások, bankkártyaadatokkal visszaélések felderítése. Az erre szakosodott bűnszervezetek vezetői döntő többségben külföldiek, ahogy általában a call centerek is külföldről működnek, ráadásul másodpercek alatt strómanok bankszámláira, szintén külföldi bankszámlákra vándorolhat a megszerzett pénz.