Kezdőlap Közélet Lecserélték a...

Lecserélték az ávós és kommunista pártalapító utcaneveket

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nyári szünet előtti utolsó testületi ülésen sok más fontos téma mellett a siklósi önkormányzat is döntött arról, hogy lecserélik a régi utcaneveket.

2013 óta van érvényben az a törvénymódosítás, amely megtiltja, hogy közterület vagy közintézmény 20. századi önkényuralmi rendszer megalapozásával vagy fenntartásával kapcsolatba hozható nevet viseljen. A törvényi kötelezettségüknek eleget téve a siklósi önkormányzat úgy döntött, hogy a KRESZ-park melletti kis utca Asztalos János helyett Park utca lehet a jövőben.

Szabó Gyula emlékezete előtt tisztelegve a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, Buga Jakab megformálójának nevét viselheti a jövőben az id. Kréth Imre utca.

Zenthe Ferenc után – korábban a Ságvári Endre tér esetében került sor névváltoztatásra, és kapta meg Zenthe nevét – A Tenkes kapitánya újabb szereplőjének állíthatnak emléket Siklóson.

Id. Kréth Imre a magyar kommunista párt helyi szervezetének megalapítója, párttitkára volt, Asztalos János a Magyar Kommunista Párt nagykanizsai szervezetének egyik alapítója, később vezetett pártiskolát a fővárosban, 1956. október 23-tól az MDP Budapesti Bizottsága Köztársaság téri épületében lévő ÁVH-s egység egyik parancsnoka volt ezredesként.