Kezdőlap Turizmus Képeslapra kí...

Képeslapra kívánkozó siklósi részlet

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vannak parkok, épületek, látványosságok, melyek ismertté váltak, melyeket minden idegenvezető ajánl, hogy feltétlenül nézzék meg a turisták. És vannak azok – bár legalább annyira érdekesek, izgalmasak – melyek kicsit rejtve maradnak. Ott vannak, mégsem hivalkodnak, és csak azok veszik észre, akik minden apróságra figyelnek!

Képeslapra kívánkozó pontja Siklósnak, és egyszerre három csodás részletet is tartalmaz: a Római Katolikus Templom tornyát, a Ferences Rendi Kolostort és a várfalat. Még a legnagyobb sietségben is lenyűgözi az embert, főleg tavasszal.

A három épület olyan tökéletes rendben helyezkedik el egymás mögött, mintha pontosan így tervezték volna őket, pedig csak egy csodás véletlenről van szó. A várfal hatalmas köveivel olyan, mint egy oltalmazó testőr, mintha azt figyelné, ki kerülhet a kolostor közelébe. Egy nagy bástya, melyre felfutott a borostyán, így vadregényes és romantikus hangulatot áraszt. Nem beszélve a közelében található boltíves kis épületről. A 13. században épült várfal találkozik itt a 14. századi templommal és a 15. században épült kolostorral.

Festményeket és fotókat ihlető látkép, amely nem a legismertebb, de minden bizonnyal az egyik legizgalmasabb hely a városban.

Évszakonként más és más arcát tárja elénk, ahogyan az épületekből is hol többet, hol pedig kevesebbet mutat meg. Érdemes tehát minden irányból megtekinteni, mert ahogyan a vár is más különböző szögből nézve, úgy ez a hely is új és új különlegességet fed fel az érdeklődők előtt.

Bár Siklós kisváros, mégis rengeteg itt a látnivaló a mindenki által ismert nevezetességeken túl is! Olyan csodák, melyek nem csak az idelátogatókat, de még a helyieket is meglepik!