Kezdőlap Turizmus Karbantartás:...

Karbantartás: bezár a siklósi fürdő egy kis időre

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hétfőtől március 9-ig zárva lesz a Siklósi Thermál Kft. által üzemeltetett Siklósi Thermal Spa fürdőkomplexum, valamint a Hotel Castello – közölte a cég a honlapján.

A Siklósi Thermál kft ügyvezető igazgatója, Zoric Dragoslav által írt közleményben az áll, hogy fontosnak tartják, hogy az átmeneti bezárás mellett a dolgozóikat megtartsák, segítségükkel elvégezzék a hotelben és a fürdőben a szokásos éves karbantartási és nagytakarítási feladatokat az előre megtervezett rend szerint.

– Ezzel egyben biztosítani tudjuk, hogy az újranyitáskor új erővel és kiváló környezetben várjuk kedves vendégeinket – mondta. – Megértésüket előre is köszönjük és bízunk benne, hogy jövőre is megtisztelnek bennünket és vendégeink között üdvözölhetjük önöket – tette hozzá az ügyvezető