Kezdőlap Tudomány Európai iskol...

Európai iskolákkal közösen motiválják tanulásra a gyerekeket Siklóson

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hat Európai Uniós országgal közösen vesz részt az Erasmus+ programban a siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola. A projekt célja, hogy motiválóbb tanulói környezetet hozzanak létre a 12-15 éves korosztály számára az oktatási intézmény falain belül.

Portugália, Görögország, Litvánia, Németország, Szlovénia iskolái mellett Magyarország képviseletében a siklósi általános iskola vesz részt az Európai Unió két éves programjában. A projekt fő témája: hogyan tegyék motiváltabbá a tanulásban a diákokat. Az érintett országok iskolái altémákat fogalmaznak meg és dolgoznak ki, melyeket a közös munka során osztanak meg egymással. Céljuk, hogy a különböző szakmai kompetenciák fejlesztésével a tanítás minőségét javítsák. A motivációt, az egészséget, a jólétet és a „jóllétet” szem előtt tartva fordítanak kiemelt figyelmet a tanulási környezetnek.

Minden iskola az általuk meghatározott témában mutat be példát a helyes gyakorlatokra. Így tapasztalatokat gyűjthetnek a nem hagyományos tanulási környezetben zajló oktatásról, a tanuló központú órák gyakorlatairól, az információs és kommunikációs technológiák oktatási alkalmazásáról az iskolai aktív szabadidőről; ötleteket szerezhetnek az innovatív térelrendezésről, és rendszerszintű megoldásokkal találkozhatnak az iskolai és általában az egészséget elősegítő tevékenységekkel kapcsolatban.

A program során az iskolák öt-öt napos látogatást tesznek egymás intézményeiben, amelyeken három tanuló és három pedagógus vesz részt. A találkozók során előre meghatározott témákban konzultálnak, továbbképzéseken vesznek részt továbbá gyakorlatokat és tapasztalatokat cserélnek egymással – mondta el lapunknak Nagyváradiné Horváth Mónika tanár, a projekt helyi koordinátora. Hozzátette: a személyes találkozók mellett online kapcsolattartással a program számára létrehozott webes felületen osztják meg elképzeléseiket a tanév alatt.

Batthyány Kázmér Általános Iskola tanárai Görögországban

Az iskola pedagógusa elmondta, hogy a siklósi intézmény három némettanára az elmúlt hetekben utazott Krétára, Heraklion városába. A látogatás során a történelem óra oktatásának az iskola falain kívüli lehetőségeiről tájékozódhattak. Az ott szerzett tapasztalatokat és a gyerekek ötleteit osztották meg egymással. A koronavírus-járvány miatt tanulók most személyesen nem, csak online vehettek részt az utazáson. Reményét fejezte ki, hogy a novemberben esedékes portugáliai látogatásra már a diákok is velük tarthatnak. Februárban pedig ők fogadják majd a többi iskola képviselőit.

A siklósi intézmény a programban az órák közötti szünetek színes és tartalmas eltöltésének lehetőségére gyűjt tapasztalatokat, információkat és mutatja be a résztvevők számára. A munka során 7-8. osztályos gyerekekkel dolgoznak közösen.

A projektvezető szerint a gyerekek nagyon jól fogadták és élvezik a program adta új lehetőségeket: a németül zajló munka a nyelv további elsajátítására az utazások pedig kulturális ismereteik szélesítésére adnak alkalmat.

Azt is kiemelte, hogy az iskolákkal folytatott közös munka során a tanulók az információs és kommunikációs technológiai oktatás további lehetőségeit is megismerhetik. Meglátása szerint bár a mostani generáció beleszületett ebbe a digitális világba, sokan szűkkörűen használják azt. Így céljuk, hogy példát mutassanak a gyerekeknek arra, hogy az eszközök az üzenetváltás és a játékok mellett értékes tartalmak megosztására is alkalmasak.