Kezdőlap Tudomány A fenntarthat...

A fenntartható gazdasági fejlődés megvalósításában kiemelt szerep jut a mérnököknek

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A fenntartható gazdasági fejlődés megvalósításában és az egészséges, élhető környezet biztosításában kiemelt szerep jut jelenlegi és leendő mérnököknek, rájuk partnerként tekint a kormányzat – jelentette ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, Pécsen.

Raisz Anikó a Pécsi Tudományegyetem műszaki karán Cleantech – tiszta technológiák a fenntarthatóság jegyében címmel zajló egész napos esemény megnyitóján felhívta a figyelmet a magyar kormány fenntartható fejlődési célkitűzéseire és a tiszta technológiák jelentőségére.

Mint mondta, a fenntarthatósággal kapcsolatos kormányzati koncepció célja, hogy Magyarország 2030-ra az unió öt azon állama közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni, ennek megvalósításában pedig a kabinet kiemelten számít a mérnökök ötleteire, a segítségükkel létrejövő innovációkra.

Az államtitkár szerint a kabinet eddigi intézkedéseivel is támogatta, s ezt követően is a hazai képzési rendszer megerősítésével, a vállalkozások támogatásával és a külföldi tőke Magyarországra vonzásával segíteni fogja az innovációt, a magas hozzáadott értékű tervezést.

A társadalom, a gazdaság és a környezetvédelem összehangolását számos akcióterv és stratégia segíti, ezek gyakorlatba ültetését pedig az energiaválság is felgyorsítja – hívta fel rá a figyelmet.

Előadásában utalt arra, hogy a kormányzat továbbra is célkitűzésének tekinti a klímasemlegesség  elérését 2050-re, ennek érdekében pedig kiterjesztik a körforgásos gazdaságot a felhasználóktól a fő gazdasági szereplőkig, amivel biztosítják vállalkozások hosszú távú versenyképességet is.

Raisz Anikó közölte: a Klíma- és természetvédelmi akciótervben megfogalmazott célok elérése érdekében folytatódik a hulladékgazdálkodási rendszer megújítása és a víziközmű-ágazat fenntartható üzemeltetésének megteremtése.

A PTE Műszaki és Informatikai Kara és a Baranya Megyei Mérnöki Kamara közös szervezésében rendezett szakmai nap további részében – egyebek mellett – a hidrogén-technológiák, zöld építő- és építőanyagipar, intelligens gépgyártás, robotika témakörében hangoztak el előadások a régió meghatározó ipari-gazdasági szereplői, mérnöki-műszaki területen tevékenykedő szakmagyakorlók és kutatók részéről.