Kezdőlap Tudomány Fél évszázado...

Fél évszázados lett Siklós egyik meghatározó iskolája

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ötven év komoly időnek számít egy intézmény életében. Ilyenkor érdemes kicsit megállni, számot vetni, majd az emlékek felelevenítése után, a jövőbe tekinteni. Ezt tette Paczur István is, a Batthyány Általános Iskola igazgatója is, aki mosolyogva mesélt arról, hogy élete nagy részét ebben az intézményben töltötte. Először mint diák, aztán tanár, most pedig vezetőként. Tanárok, diákok egyaránt lelkesen készülnek a jubileumi rendezvényre, miközben a múltidézésnél felsorolni is nehéz azokat a pozitívumokat, legyen szó sportról, nyelvoktatásról vagy művészetről, melyeket ez az intézmény nyújtani tud.

Ha azt mondom, hogy a Batthyány Kázmér Általános Iskola az 50-dik évfordulóját ünnepli, akkor mi az első gondolata?

–Jó kérdés! Az, hogy ebből az ötvenből én nagyon sokhoz kötődöm, rengeteg szállal, hiszen 1972-ben itt kezdtem tanulni. Ide jártam nyolc éven keresztül, megtapasztaltam diákként, milyen az iskola, aztán 1994-tól tanárként, jó ideje pedig, mint vezető. Három oldalról is, azt gondolom, hogy jó ez a suli! Szokták mondani, hogy nem látszik meg a kor az iskolán. Nem öregedett ki, igyekszik mindig alkalmazkodni a korhoz, megújulni. Ezek jutnak eszembe az évforduló kapcsán.

Mi a Batthyányi Iskola sajátossága, egyedi jellemzője?

–A tanulás terén olyan biztos alapokat tudunk adni a továbbtanuló gyerekeknek, hogy bárhol megállják a helyüket. Ez általános, mindenhol elvárható követelmény, de úgy gondolom, hogy jól teljesítjük! Ami az iskolánkban plusz, az a szellemiség. Az elődeink nagyon klassz szellemiséget dolgoztak ki, gyerekként is úgy éreztem, hogy jó itt a légkör! Volt szigorúság, de mindig voltak pozitív élményeink is. A nagy dolog az volt, mikor a nyolcvanas években Kozma Sándor igazgató úr vezetésével belevágtak a Zsolnay programba. Ez egy olyan szellemiségi pluszt hozott az iskola életében, mely megújulást és különlegességet jelentett. Ahogy kiöregedtek a kollégák, és jöttek az újak, sikerült továbbadni, továbbörökíteni ezt a szemléletet. Már nem ebben a módszerben tanítunk, de a pedagógiai üzenet megmaradt. Ez az egyik, amiben mások vagyunk kicsit a többiekhez képest. A másik szintén egy örökségünk, a nemzetiségi nyelvoktatás. A német nyelv arra is nagyon jó, hogy remek alapokat jelent a további nyelvek megtanulásához, például az angolhoz is. Olyan hatalmas óraszámot ad ki nyolc év alatt a heti hat óra, hogy hihetetlen lehetőséget biztosít a nyelvtanulásra. Igyekeztünk tovább fejlődni, ezért a Bajai főiskolával együttműködve 2006-tól DSD nyelvvizsga központtá alakultunk és most már a környező iskolákból is érkeznek hozzánk vizsgázók. Bekapcsolódtunk az Erasmus programba, hogy a gyerekeknek ne legyen kibúvó a nyelvhasználat alól, mivel a portugál, német, szlovén, litván, görög társaikkal, csak idegen nyelven tudnak kommunikálni. Emellett angol nyelvet is lehet tanulni nálunk. A harmadik, hogy nagyon korán elkezdtük az informatikaoktatást, 1999-ben nyertünk először számítástechnikai labort, melyet folyamatosan fejlesztettünk. Az informatika órán belül már inkább a programozás és robotika felé nyitottunk. A negyedik plusz a művészeti oktatás, amit dr. Schmidt Henrikné Éva igazgatónő és helyettese Matisáné Klement Jutka újító ötletének, valamint Banáné Gyuró Juliának a művészeti rész vezetőjének köszönhetünk. Ma már teljesen be van építve a gyerekek órarendjébe, nem úgy, mint máshol, ahol a tanítási időn túl lehet részt venni a művészeti képzésben. Megemlíteném még iskolánk sporttevékenységét, ezen belül három sportágat tudnék kiemelni, ami évek óta sok sikert hoz, az atlétika, a labdarúgás, és a tornacsapatunkat, bár őket mondtam utoljára, jelenleg ők a legsikeresebbek, az elmúlt 20-25 évben nincs országos döntő nélkülünk. Jó munkát végeznek a kollégák, és ügyesek a gyerekek, akik hozzánk járnak.

Eddig az elmúlt ötven évről beszéltünk, most tekintsünk kicsit előre is! Mit lát az elkövetkező tíz évben?

–Változást fog hozni az iskola életében, hogy bővültünk. Az új torna- és természettudományos terem remélhetőleg sok hozadékot ad majd. Az elmúlt ötven évben is elég jók voltunk sportban, azt várom az új létesítménytől, hogy ezt a szintet tartani tudjuk, vagy kicsit előre is tudjunk lépni. A természettudományos teremtől pedig azt várom, hogy talán nagyobb érdeklődést mutatnak majd a gyerekek, ha több kísérletet tudunk végezni. Ezen a két területen megújulást remélek. Sok szép eredményt értünk el, jól működik a tehetséggondozás matematika, magyar, német nyelvben területén is. A következő tíz év kérdése, hogyan tudunk megfelelő pedagógus gárdát tenni ehhez? Hogyan tudjuk a nyugdíjba vonulókat pótolni? Abban is reménykedem, hogy Siklós nem fogy tovább, és lesz elég gyerek, aki megtölti élettel az iskolát. Most stagnálunk egy számon: 320-350 között van a tanulói létszám. Ez ideálisnak mondható. Az Erasmusos diákoktól, tanároktól is sok pozitív visszajelzést kaptunk.

Milyen programmal készülnek a jubileum kapcsán?

–Két napra tudtuk összesűríteni, amit szerettünk volna. Az egyik a hagyományos Batthyány nap lesz, június 2-án, mely egy jókedvű, szórakozós dolog, ahol a gyerekek sport- és észbeli versenyeken vehetnek részt. Annyi különbséggel, hogy idén szeretnénk volt batthyánys diákokkal, kollégákkal és szülőkkel együtt tölteni. Délelőtt a gyerekeknek, délután pedig gyerekek-szülőknek szervezünk foci bajnokságot. Lesz csocsó, ping-pong, tollas bajnokság, lovaglás, íjászat, kerékpáros ügyességi verseny, a volt tornateremben egy szabaduló szobát alakítunk ki, aztán légvárral is várjuk a gyerekeket. A kevésbé mozgékonyak, vagy akik elfáradtak kerámiát is készíthetnek majd. Késő délután pedig az „ötven év ötven körrel” zárnánk a napot, ami egy váltófutás lesz, az ikonikus „iskola-óvoda kör”-ön. Június 3-án tartanánk az „Ilyenek vagyunk” bemutatkozó estünket, ami két évig szünetelt, előtte viszont húsz évig minden évben volt. Most újra életre szeretnénk kelteni, és folytatni a hagyományt.