Kezdőlap Baranya Junácski Andr...

Junácski András az elesettek megsegítésért kapott elismerést

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az elmúlt évek egyik nagy eredményének nevezte a civil szféra megerősödését a fogyatékosügy területén Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár szerdán a Göllesz Viktor-ösztöndíj és a Frim Jakab-emlékérem átadásán, az Országházban.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) ünnepségén az államtitkár azt mondta, az idén harmincéves szociális biztonságról szóló törvény megalkotásakor még minden az állam és az önkormányzatok feladata és felelőssége volt a szociális ellátás területén. Megfogalmazása szerint a civil és egyházi szféra megerősödése ezen a területen az elmúlt évtizedek eredménye, és az ÉFOÉSZ is mára az az erős civilszervezet lett, amely milliárdos projektet valósít meg a működéséhez szükséges állami támogatással.

– Ha ez nem így lenne, ha nem segítenénk szélesen ezt a kört, akkor nem a civilszervezetek vagy az egyházak lennének „szegényebbek” hanem azok, akiknek segíteni szeretnénk – emelte ki az államtitkár. Fülöp Attila kitért arra, hogy a kormány egyik feladata és kötelessége az értelmi fogyatékossággal élők segítése, éljenek akár családban, akár intézményi keretek között. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az önálló élet alapja a rendszeres jövedelem, ami segélyekkel sem helyettesíthető. Jelezte: ma Magyarországon 4,7 millió ember dolgozik, egymillióval többen, mint tíz éve, és a legnagyobb arányú – 150 százalékos – növekedés a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedésében történt.

A kormány továbbra is azon fog dolgozni a fogyatékosságügy területén, hogy minél több munkahelyet hozzanak létre és minél több segítséget nyújtsanak azoknak, akiknek a leginkább szükségük van erre – hangoztatta az államtitkár.

Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke arról beszélt, a díjra olyan méltó személyeket választottak ki, akik azonosulni tudnak az értelmi fogyatékossággal élők ügyével, segítenek a rászorulóknak és példájukkal másokra is hatni tudnak. Az ösztöndíjjal tehetséges értelmi fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak, akikben nemcsak a tehetség, de a tenni akarás és a tudásvágy is ott van – mondta az elnök.

Idén öten vehettek át a Frim Jakab-emlékérmet; Filvig Géza, Kalocsa polgármestere, Junácski András, a Baranya megyei közgyűlés alelnöke, Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron Vármegye főispánja, Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere. Göllesz Viktor-ösztöndíjban öten részesültek sport, önérvényesítés, művészet, munka, tanulás kategóriában.

Junácski András a minap úgy fogalmazott, hogy Magyarországon a társadalom 10 százaléka, csaknem 1 millió ember érintett – családtagja, környezete miatt is– a fogyatékosság ügyében. Kiemelten fontos feladatunk, hogy a mindennapos munkánkkal, így többek között a jogalkotási lépésekkel is a fogyatékossággal élő emberek életminőségét javítsuk, önálló életvitelüket és társadalmi integrációjukat segítsük.

– De mindezeknél fontosabb, hogy ki-ki a maga módján, egy jó szóval, egy őszinte és önzetlen cselekedettel tegyen is a fogyatékkal élő embertársainkért, az év minden napján! Én így teszek, és erre is bíztatok mindenkit! – tette hozzá.