Kezdőlap Szórakozás Már készülnek...

Már készülnek az idei városnapokra!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tavaly ünnepelték Siklós város 45-ik születésnapját, melyet hagyományteremtő jelleggel egy többnapos, látványos programsorozattal tettek még hangsúlyosabbá. A hatalmas sikert aratott rendezvény idén folytatódik, ezúttal szerényebb keretek között, hogy az ötvenedik születésnap ismét nagyot szólhasson. Riegl Gábor polgármester hangsúlyozta, ez az ingyenes program nyitja meg a fesztiválszezont.

–A város 45-ik jubileuma volt az első ilyen léptékű programsorozatunk, melyet minden évben szeretnénk megvalósítani, mégpedig ingyen. Teljesen tudatos volt, hogy a tavalyira egy nagyobb lélegzetű rendezvényt csinálunk, aminél majd az ötvenéves évforduló lesz majd nagyobb. A kettő között is mindig meg fogjuk tartani a városnapokat, de a 2022-eshez képest nem három, hanem csak két napon keresztül. Szeretnénk, ha mindenkiben berögzülne a dátum, hogy március végén, április elején az ilyen jellegű szabadtéri fesztiválsorozatot Siklós kezdi meg.

Milyen programok várhatóak idén?

–A koncepció nem változott: minden korosztálynak és érdeklődési körnek szeretnénk valamit adni. Ami idén kuriózum, hogy a testvértelepülések találkozója is ekkor lesz. Egy nappal korábban érkeznek majd, és legújabb testvértelepülésünkkel most írjuk alá a megállapodást. Pénteken hat órakor kezdünk, ekkor lesz a hivatalos megnyitó, ezt követi a testvérvárosok bemutatkozása. Dolce, Tenkes Vegyeskar, Nihil Chips, este pedig az Első emelet és a Harold Zenekar zárja a pénteki programot. Szombaton a város több pontján zenés ébresztőt, kedvcsináló indítást tervezünk. Háromkor kezdünk a színpadnál, gyermekzenekarral, néptánccsoporttal. Utána Vermes Tímea és Götz Attila musical előadása következik, aztán jön meglepetés vendégünk. Este fellép a Follow The Flow, a Don’t Stop The Queen, majd DJ Pepe zárja a műsort.

A drágulások mennyiben érintették a Városnapi Rendezvény megszervezését?

–Drágább lett a programszervezés és az infrastrukturális háttér megteremtése. De mivel nem egy kiugró és nem kerek évforduló megünnepléséről van szó idén, ezért szerényebben terveztünk. Érezhetőek a drágulások, egy ilyen rendezvényt saját költségvetésből nem lehet megoldani. Nagyrészt támogatásokból finanszíroztuk, például minisztériumi segítségből.

Biztosítani tudják a következő években is az ingyenességet?

–Nem volt cél sosem, hogy fizetőssé tegyük, hiszen születésnapot ünnepelünk. A programokon kívüli egyéb szolgáltatásokat gasztro, vagy ajándéktárgy vonalon természetesen nem tudunk ingyen biztosítani. Az alapkoncepció az volt, hogy aki idejön, akár egy család, az ne a jegyre költsön súlyos ezreket.

Van arról valamilyen visszajelzés, hogy milyen volt a 2022- es program látogatottsága?

–Monitoriztuk a tavalyi eseményt. Két nagy programunk volt, az egyik a Városnapok, a másik a Várfesztivál. Nagyon sok helyi vett részt, de mivel a rendezvény indítja a szezont, jöttek távolabbról is: Budapestről, Kecskemétről, az Alföldről és a Balaton felvidékről. Nyugodtan elmondhatom, hogy országos lefedettsége volt, és többezres látogatottsága. Reméljük, az idei legalább ilyen sikeres lesz.