VárudvarSiklós
Kezdőlap Szórakozás Nyáron jön a ...

Nyáron jön a Tankcsapda és Charlie is Siklósra, most hétvégén pedig gyermeknap lesz

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A pontos időpontról még egyeztetnek

A járványhelyzet, illetve az egészségügyi óvintézkedések miatti létszámkorlátozások okán nem volt eddig egyszerű a programokat leszervezni Siklóson sem, a programnaptár folyamatosan változott, de immár bizonyossá vált, hogy két nagyobb fellépővel a tárgyalások olyan szakaszba értek, hogy Siklós polgármestere Charlie és a Tankcsapda fellépéséről tájékoztatta a TémaBaranya.hu-t.

A Tankcsapda július 3-án lép fel, Charlie érkezésére is a nyár folyamán kell számítani, a pontos időpontról még egyeztetnek. Ezen kívül gőzerővel dolgoznak az idei, augusztusban tartandó Várfesztivál megszervezésén, készülnek a Kinizsi, a nép fia rockmusical augusztusi bemutatójára, és igyekeznek további sztárfellépőkkel is megegyezni.

Az 500 fős létszámkorlátozás és a várkert rekonstrukciója – a munkálatok során megújul a közvilágítás, lesznek új parkolók, új játszótér, valamint egy fogadóépületet is felhúznak – miatt a programokat a várudvarban tervezik megtartani, egyelőre ebben gondolkoznak a szervezők. Nyáron megrendezik a Várudvari Estéket, fellép Kiss Ádám humorista, folytatódik a Siklósi Szalon, a Dolce Hegedűegyüttes is ad koncertet, valamint egy gasztrokulturális rendezvényt szintén megszerveznek.

A város első emberétől azt is megtudtuk, hogy a május 29-én gyermeknapot rendeznek a Siklósi Várban, ami a siklósiaknak ingyenes.

Szeptember első hétvégéjén tartják meg a Buga Jakab biciklis túrát, melynek fő szervezője a Balatonkör SE és a fővédnöke a siklósi önkormányzat.

Mint megírtuk, három dél-baranyai város – Harkány, Siklós és Villány – polgármestere és a térség parlamenti képviselői is egységesen lépnek fel a turizmus erősítése érdekében. Egyeztetik a programnaptárukat, ezzel segítik elő, hogy az ide látogatók minél több időt töltsenek el a térségben.