Kezdőlap Szórakozás Elkezdődött a...

Elkezdődött a kültéri gyermekvilág építése a Harkányi Gyógyfürdőben

Földmunkákkal kezdődött meg a gyógyfürdőben létrehozandó kültéri gyermekvilág kivitelezése.

A szinteltolással készülő három szinten, 550 négyzetméteres vízfelületen, négy medence fogja várni a gyermekeket a legkisebbektől a legnagyobbakig. A legalsó szinten – különböző vízijátékokkal és lassan mélyülő medencerésszel- a legkisebbeknek alakítanak ki egy közel 220 négyzetméteres medencét. Mellette kap helyet a már nagyobbak szórakozását biztosító mélyebb medence – a vízfelszínen lebegő víziösvénnyel és vízeséssel – 170 négyzetméteren, 120 cm-es vízmélységgel. A következő szinten egy 70 négyzetméteres medence kap helyet. A legfelső szinten különböző vízijátékokkal ellátott 90 négyzetméteres medence a legnagyobbakat várja majd.

A gyermekek számára készülő élménybirodalom a 3-as épület napozóteraszáról is megközelíthető lesz egy híd segítségével, így a komplexumot fentről is elérhetjük majd.

A földmunkálatok a héten indultak meg, így a kivitelezésnek még a legelején tartanak.

– A befejezés az időjárástól és a vírushelyzettől is függ, de reményeink szerint szeptemberben már szerkezetkész lesz a létesítmény. Sajnos, ez még nem jelenti azt, hogy meg is tudjuk nyitni, ugyanis ezután következnek még a már nem annyira látványos munkafolyamatok, melyek akár hetekig, hónapokig is eltarthatnak. Így a nagyközönség számára csak a jövő évben lesz elérhető – tájékoztatta a TémaBaranyát Szilágyi Tibor, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. gazdasági igazgatója.

Még 2018 decemberében határozott arról a kormány, hogy bruttó 3,3 milliárd forinttal támogatja a jelenleg is zajló fürdőfejlesztést. Az összeg kétharmadából a medencecsarnokot hozzák létre, melynek munkálatait még 2019 októberében kezdték meg. A napokban adják be a használatbavételi engedélyt, így a fürdő reményei szerint idén szeptemberben már a látogatók számára is elérhető lesz.  A támogatás összegének fennmaradó részét fordítják a gyermekvilágra.