Kezdőlap Szórakozás Elképesztően ...

Elképesztően nagy buli volt Hegyháton

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyolc falu összefogott és első ízben rendezte meg közösen a Nyugat-Hegyháti Gasztrofesztivált, amelyen olyan sztárvendégek léptek fel, mint Kökény Attila, vagy az Apostol zenekar. A házigazda Tormás lakosságának csaknem a hússzorosa vett részt a programon.

Először tartották meg azt a fesztivált, amelyet Nyugat-Hegyháti Önkormányzati Társulásba tartozó települések, Tormás, Baranyajenő, Baranyaszentgyörgy, Szágy, Gödre, Palé, Felsőegerszeg és Varga község rendezett meg együtt.

Gelencsér Gábor gödrei polgármester, a társulás elnöke az előzményekkel kapcsolatban azt mondta, hogy már korábban felmerült az ötlet, hogy összevontan, közösen szervezzenek egy nagyobb programot körforgásos rendszerben, hogy ne csak nyolc kisebb falunapra kerüljön sor, erre pedig idén került sor.

-A célunk az volt, hogy a gasztronómiai hagyományokat is ápoljuk, a mostani rendezvényen a csülök volt a középpontban, így harminc csapat versenyzett különböző csülkös ételekkel: készült például grillezett csülök, csülkös káposzta, pörkölt és gulyás is. Végül vendégül látták a falvak lakosait – mondta a társulási elnök.

Idén a házigazda Tormás volt, amelynek tavaly lett díszpolgára Fásy Ádám: a kapcsolat tehát adott volt, így kerülhetett sor arra, hogy a mulatós zenész hozta el magával a Zeneexpressz elnevezésű programját, amelyen mások mellett olyan fellépők szerepeltek, mint az Apostol együttes, Opitz Barbi, Kökény Attila, Varga Feri & Balássy Betty, valamint Nótár Mary.

Az összevont, az Épkar Zrt. támogatásával megvalósult falunapon voltak családi- és gyermekprogramok is, valamint kézműves kirakodóvásárt is tartottak. Nagy Csaba, a térség parlamenti képviselője és Fásy Ádám által megnyitott egész napos rendezvényen televíziós felvétel is készült.

Nagy Csaba, a térség parlamenti képviselője nyitotta meg a rendezvényt

Tormás első embere, Bagány József azt mondta, hogy Fásy Ádám már többször is segített a falunak, mindig nagy szeretettel jön és fogadják a faluban, remek a kapcsolatuk vele. A vele történt beszélgetéseik során fogalmazódott meg az ötlet a nagyszabású rendezvény létrehozásáról.

-Rengetegen jöttek el, csak a társulás településein 2200 karszalagot osztottunk ki, a helyszínen pedig még közel háromezret adtunk, ez egyben azt is jelenti, hogy a 250 lelkes község lakosságának több mint hússzorosa vett részt a rendezvényen. Ekkora sikerre nem számítottunk – tette hozzá Bagány József.

Héder Tímea, Palé polgármestere fotókat is közzétett az eseményről:

f9