Kezdőlap Egészség Újabb orvosi ...

Újabb orvosi rendelőt adtak át Nyugat-Baranyában

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közel félmilliárdot költhettek eddig az orvosi rendelők fejlesztésére Nyugat-Baranyában – hangzott el a nyugotszenterzsébeti létesítmény átadásán. A felújított orvosi rendelőt Vincze Balázs, Nyugotszenterzsébet polgármestere és Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője adta át dr. Szebeni Zsoltnak, a falu háziorvosának.

Nyugotszenterzsébet 30 millió forintból újíthatta fel orvosi rendelőjét. A beruházást a Magyar Falu Program 100 száz százalékos támogatásával valósíthatta meg a település.

A beruházás során megújult a tetőszerkezet, hőszigetelést kapott a homlokzat, a padozat és a födém. Új ivóvízvezetéket építettek az épületben és korszerűsítettek a villamos-hálózatot is, a 21. századi környezetvédelmi követelményeknek megfelelően napelemeket helyeztek el a tetőre, melyek az épület fűtéséhez biztosítják a szükséges energiát.

Az új rendelőben teljesen megújult a váróterem, a mellékhelységek és az egészségügyi személyzet öltözője is. Nyugotszenterzsébet felújított orvosi rendelőjét a gyógyításhoz szükséges eszközökkel is felszerelték a támogatásból.

Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője az eseményen kiemelte, hogy Nyugat-Baranya 16 településén összesen 365,7 millió forintból újulhattak meg orvosi rendelők, míg több mint 40 település mindegy 106 millió forintból tudta új eszközökkel felszerelni az orvosi rendelőjét. Ezeket a fejlesztéseket egytől egyig, a hazai forrásból működő Magyar Falu Program támogatta.