Kezdőlap Gazdaság Szomorú évfor...

Szomorú évforduló: egy éve állt le a 410 milliós szigetvári fejlesztés

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem tudni, hogy mikor fejezik be, ha egyáltalán erre sor kerül a Spar mögötti területen félbehagyott turisztikai fejlesztés. Elvileg egy vendégfogadó épület, többgenerációs szabadidőpark és játszótér lenne itt, de mostanában nem munkások tevékenykednek a fejlesztés körül, hanem jogászok és rendőrök.

A baloldali városvezető, Vass Péter szerint a 410 milliós beruházásnál bűncselekményt követett el a kivitelező cég, és 175 milliós vagyoni hátrány érte a várost. Mindezt egyébként arra alapozza, hogy az önkormányzat műszaki ellenőre és az igazságügyi szakértő hiányosságokat állapított meg, valamint azt, hogy csupán 30 százalék körüli az épület készültségi foka.

A vállalkozó ezt viszont cáfolja, állításait pedig aláhúzza az is, hogy korábban éppen az önkormányzat alkalmazottai igazolták le az ennél sokkal magasabb készültségi fokot, sőt erről a kivitelező szerint a polgármester is tudott. Szerinte csupán arról van szó, az önkormányzatnak nincs pénze a befejezéshez. Munkát egyébként pont egy éve, februárban hagyta abba a kivitelező.

Fazekas Róbert, a Fidesz szigetvári frakcióvezetője úgy látja, hogy az elhúzódó pályázati folyamat, a kivitelezés előkészítése miatt jelentősen emelkedett az az összeg, amire még szükség lett volna ahhoz, hogy az eredetileg tervezett beruházást hajtsák végre. Azt már korábban meg kellett volna lépni, hogy a kormánytól további forrásokat kérjen az önkormányzat. Az, hogy ez miért maradt el, nem tudni.

– Ez a beruházás ezer sebből vérzik, egyelőre feneketlen kútnak érzem. Jelen helyzetben kérdés, hogy a kormányzat ad-e egyáltalán kiegészítő forrást, hiszen több elemében sem tisztázott a fejlesztés helyzete, teljesen bizonytalan a jogi státusza a beruházásnak – mondta Fazekas Róbert. – Ez abból fakad, hogy a beruházó önkormányzat és a kivitelező más-más készültségi szintet tart elfogadhatónak. A kivitelező az önkormányzattól követel pénzt, az önkormányzat pedig a vállalkozótól. Mindezt pedig egy polgári peres eljárás keretében lehet rendezni, ami több év is lehet, mire a bíróság dönt a kérdésben.

Mint mondta, az államnak számos olyan fejlesztés esetében kell az építőipari árak emelkedése miatt többlettámogatást biztosítani, amelyeknél minden tiszta, egy kérdéses fejlesztésre miért is adna forrást?

-Tartok tőle, hogy ez is egy olyan mementó lesz, mint a Vigadó, vagy a volt mozi épülete, amelyek az elhibázott szigetvári beruházások sorsát mutatják meg – tette hozzá.