A vonat megvár

Mint a buszon, vonaton is jelezni kell!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Előre kell jelezni a leszállást a Gyékényes-Pécs vasútvonal több megállóhelyén.

Hétfőtől a Gyékényes-Pécs vonal nyolc megállóhelyén jelezni kell a leszállási szándékot a Pannónia InterRégió járatokon, valamint a Pécs és Barcs között közlekedő személyvonatokon – közölte a MÁV-Start.

Az intézkedést azzal indokolták, hogy ezzel üzemanyagot takarít meg a vasúttársaság és pontosabbak lehetnek a vonatok.
Május 17-től az intézkedést a Gyékényes-Pécs vonal Somogyudvarhely, Bélavár, Barcs felső, Kisdobsza, Nemeske, Molvány, Nagypeterd, Szentdénes.

A vonatok a feltételes megállóhelyeken minden esetben megállnak, ha a peronon vonatra várakozó tartózkodik, vagy a mozdonyvezető nem tudja kétséget kizáróan megállapítani, hogy nincs le- vagy felszállni szándékozó utas, illetve a szerelvényen a leszállásjelző berendezés meghibásodik vagy nincs telepítve.

Kiemelték: a feltételes megállás bevezetésével egy-egy kihagyott megállóhellyel másfél perc körüli menetidő takarítható meg, így a vonatok jobban tudják tartani a menetrendet.

Kitértek arra is hogy a Pécs-Gyékényes vonalon az ideiglenes sebességkorlátozások megszüntetésén is dolgozik a vasúttársaság, hogy a menetrend betarthatóbb legyen.